A szívinfarktusról röviden
A szív falát felépítő szívizom egy speciális, hosszú ideig, nagy erőkifejtésre képes izomszövet. Működését már megkezdi az embrionális korban és szünet nélkül működik az ember haláláig. A megfelelő, zavartalan szívműködéshez folyamatos energia- és oxigénellátás szükséges, amihez a rendkívül gazdag vérellátása révén jut hozzá. A szív saját erekkel, úgynevezett koszorúerekkel rendelkezik, ezek látják el a megfelelő mennyiségű vérrel.
Szívinfarktus akkor alakul ki, ha a koszorúerek nem tudnak a szívnek elegendő mennyiségű oxigént eljuttatni, ennek következtében pedig a szívizom jellemzően egy területen elhal. Az oxigénhiányos állapotot legtöbbször a koszorúerek érelmeszesedés miatti beszűkülése idézi elő, de elő szokott fordulni az is, hogy vérrög zárja el a koszorúereket, ami szintén szívinfarktushoz vezethet.
A szívinfarktus azonnali sürgősségi ellátást igényel, ilyen esetben tehát nem szabad késlekedni a mentők hívásával (112-es telefonszám), ha pedig a beteg nem lélegzik, nincs pulzusa, meg kell kezdeni az újraélesztést!Mivel a szívinfarktus kialakulásában a sok embert érintő magas vérnyomás jelentős szerepet játszik, ezért erre a kérdéskörre részletesen ki fogunk térni.
A szívinfarktus előfordulása, okai
A szív- és érrendszeri betegségek körében halálozási szempontból ez az egyik legsúlyosabb kórkép. Felnőttek esetében a szívinfarktus felelős a halálesetek húsz százalékáért, a tendencia pedig egyelőre nem javul, annak ellenére, hogy a megelőzésre, az egészséges életmódra való tanácsok ma már rendkívül széles körben elérhetőek. Hazánkban meghaladja a 25 ezret az akut miokardiális infarktusos esetek száma, nehéz azonban elképzelni, hogy ez lenne a valós szám, ugyanis előfordulnak tünetmentes, illetve tünetszegény infarktusok, amiket neveznek „néma” infarktusnak is. Ez azért is rejt magában jelentős veszélyt, mert a beteg nem észleli a bajt, nem derül ki számára, hogy veszélyeztetett helyzetben van, így a megelőzésre, az életmódváltás jelentőségére sem hívja fel a figyelmet semmi.
Leginkább a középkorú és az idősebb férfiaknál jellemző, náluk négyszer gyakoribb a szívinfarktus előfordulása, nőknél pedig a menopauzát követően kezd el növekedni az esetek száma.
Az okok kapcsán vissza kell utalnunk az érelmeszesedés miatti érszűkületre, illetve a vérrögképződésre, mivel ami ezeket előidézi, azok az állapotok jelentenek nagy veszélyt a szívinfarktus kialakulása szempontjából.
Genetikai okok
A kórkép kockázatát akár a duplájára is emelhetik a genetikai okok. A gének bizonyos variációja növeli a szívhalál esélyét, ezért ha tudomásunk van róla, hogy a családban már előfordult valakinél szívinfarktus, sokkal fokozottabban el kell kerülni a rizikófaktorokat és kiemelt hangsúlyt kell helyezni az életmódváltásra, amennyiben ez szükséges.
Nem
A korábbiakban már említettük, hogy a férfiak körében gyakrabban fordul elő szívinfarktus, mint a nőknél.
Dohányzás
A dohányzás károsító hatással van az artériák belső falára, ez pedig megkönnyíti az érelzáródást okozó koleszterin lerakódását az érfalra.
Alkoholfogyasztás
A túlzott alkoholfogyasztás a vérnyomást és a triglicerid szintet egyaránt ingadozóvá teszi, ami növeli a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Azt is meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy mérsékelten fogyasztva növeli a HDL-szintet, amivel védő, megelőző hatás érhető el.
Magas vérnyomás
A magas vérnyomás azért jelent különösen problémát a szívinfarktus szempontjából, mert károsítja a szívet ellátó artériákat, ami felgyorsítja az érelmeszesedés folyamatát. A magas vérnyomás lehet elsődleges jellegű, melynek nem tudni a kiváltó okát, genetikai probléma, de kialakulhat például helytelen, leginkább sóban gazdag étrend, valamint az elhízás következtében is. Az élet előrehaladtával a kor is növeli a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.
A magas vérnyomásról több szempontból is fontos részletesebben említést tenni, mivel egyrészt nagyon sok embert érint, másrészt a tünetekkel nem jelentkező magas vérnyomásról az emberek döntő többségének (akik nem mérik rendszeresen a vérnyomásukat) nincs tudomása, éppen ezért jelent különösen nagy veszélyt. A jobb érthetőségért először azonban magával a vérnyomással, annak normális ingadozásával érdemes megismerkedni.
A szívizom összehúzódásakor a szívben rövid idő alatt megemelkedik a nyomás, amit a kiáramló vér tovább fog adni az artériáknak. Ezt nevezzük szisztolés nyomásnak. Ezt követően a szív rövid pihenőt tart, elernyed, leesik a nyomás a disztolésnak nevezett alacsonyabb értékre. Ha egészséges erekről van szó, akkor azok fala alkalmazkodik a benne áramló vér nyomásához, tágulni fog, vagy alacsony nyomás esetén – ha lehetősége van rá – összeszűkül. Az érkeresztmetszetnek ez a dinamikus változása hullámszerűen végighalad a teljes érrendszeren, eközben a nyomás különböző értékeket mutat. A változás igaz a szisztolés és a diasztolés értékekre is, ezeket az értékeket ugyanis a fizikai aktivitás, a stressz, a napi ritmus, illetve a test mérési pontja, és még sokféle tényező folyamatosan befolyásolja.
A vérkeringés folyamatos fenntartásához, a vér megfelelő sebességgel való terjedéséhez a szív pumpáló ereje önmagában még nem elegendő. A vér továbbjuttatásában az erek saját izmai is közreműködnek. Azoknál az apró hajszálereknél, amelyek már nem rendelkeznek saját izomzattal, ott az ereket körülvevő sejtek megduzzadása segíti elő a vér pumpálását. Az ereket körülvevő vázizmok jelentőségére is utalni kell, mivel ezek is támogatják például a szív felé pumpáló vénák mozgását. Ennek tudatában mindenki számára egyértelművé válhat, hogy milyen hatásmechanizmuson keresztül érvényesül az egészséges testmozgás szervezetünkre gyakorolt jótékony hatása. Legyen szó úszásról, futásról, biciklizésről vagy túrázásról, az izmok mozgásához energia, annak előállításához pedig oxigénre van szükségünk. Ehhez sportolás során többet és mélyebbet kell lélegeznünk. A légzőmozgások során a mellkas nyomásingadozása is támogatja a szívet abban, hogy a megnövekedett munkát el tudja végezni. A vérnyomás értéke ilyenkor tehát természetes módon meg fog emelkedni.
A vérnyomásunk tehát folyamatosan változik, de ezt egy bonyolult szabályozó rendszer képes működtetni és egyensúlyban tartani. De mikor borulhat fel ez az egyensúly?
Az érthetőség kedvéért tekintsük át röviden a vérkeringés idegrendszeri hátterét. A vérnyomással kapcsolatos minden információ a köztiagy hipotalamuszában fut össze. Az agynak ez a része idegeken keresztül szoros összeköttetésben áll nemcsak a szívvel és érrendszerrel, hanem a vérnyomást befolyásoló összes szervvel. A szimpatikus idegrendszer idegei az erekhez olyan parancsokat juttatnak el, melyek révén azok izmai összehúzódnak, ami a nyomás növekedéséhez és a véráramlás gyorsításához vezet.
Ezzel szemben a paraszimpatikus idegrendszer az erek elernyedését fogja előirányozni. Az egyensúly felborulása akkor következik be, amikor a szervezetet veszélyhelyzetben figyelmeztető, minden tartalékot mozgósító szimpatikus idegrendszer az erek izmait a megszokottnál többször készteti feszült állapotba. Ez a stresszes állapot, ami ha kiegészül a bennünk lévő feszültséggel, oda vezet, hogy megfeszülnek az erek izmai is, a véredények keresztmetszete beszűkül, ami a vérnyomás emelkedésével jár.
Érdemes még beszélni a só vérnyomásra gyakorolt hatásáról is, mivel a só egyébként nélkülözhetetlen építőeleme a szervezetünknek, de nem mindegy, hogy milyen mennyiségben visszük az be. Ha növeljük a sóbevitelt, az szomjassá tesz minket, aminek az az oka, hogy a szervezet így igyekszik fenntartani a sejtek működéséhez szükséges sókoncentráció állandóságát. A szervezetbe kerülő többlet víz jelentős része a vérbe kerül, amivel ideiglenesen megnövekszik annak össztérfogata. A só jelentősége abban nyilvánul meg, hogy érzékenyebbé teheti az erek falát az adrenalin és a noradrenalin hormonok által közvetített parancsokra, amelyek összességében vérnyomásemelő hatással rendelkeznek.
A szabályozást befolyásolják még bizonyos mirigyek és sejtek által termelt hormonok is. A hipofízis által termelt hormon is jó példa erre, amely hormontermelése révén felügyeli az összes többi, vérnyomást meghatározó hormon termelődését. Ezek között kell említeni a mellékvesék által termelt, szívműködést és érfalösszehúzódást serkentő adrenalinját és noradrenalinját, a mellékvesekéregben képződő kortikoszteront és aldoszteront, amelyek a nátrium- és vízháztartás szabályozásáért felelősek.
Végül meg kell említeni a pajzsmirigyet is, aminek hormonja az adrenalinhoz hasonló hatást fejt ki, illetve a hasnyálmirigy által termelt inzulinnak is van még szerepe, mégpedig a vérnyomás csökkentésében. Utolsóként a különböző sejtek által előállított acetil-kolin és hisztamin szerepére kell még utalni, amelyek a legkisebb erekben szabályozzák a véráramlást.
A fentiekben végigvettük, hogy mi minden hat a vérnyomás alakulására, mindezek tükrében jobb rálátással tudunk újra foglalkozni a magas vérnyomással.
Visszatérve a magas vérnyomásra, annak kapcsán elsőként arra kell kitérni, hogy ha ez a kórkép tartósan, kezeletlenül jelen van az életünkben, akkor az idő előrehaladtával visszafordíthatatlan helyzeteket idéz elő az érrendszerben. Az erek, artériák rugalmassága csökken, az érfal középső rétege egyre keményebbé válik, az erek olyan területén jelenik meg meszes kötőszövetes réteg, ahol a legfontosabb lenne a rugalmasság révén a növekvő vérnyomás mérséklése, tompítása. Az ereknek ezzel pontosan az a szabályozó funkciója kezd eltűnni, amellyel eddig maguk is a vérnyomás szabályozásában játszottak szerepet. A korábban jellemző végigfutó hullámmozgás megszűnésével már kevésbé lesznek képesek mérsékelni a ritmikusan megnövekvő nyomást.
Ennek a folyamatnak a tovagyűrűző hatása, hogy a szív még inkább igyekszik kiküszöbölni ezt a problémát, amelyhez növelni kezdi a pumpáló nyomást, miközben folyamatosan fennáll annak veszélye, hogy a beszűkült erek bármikor elzáródhatnak. Nem ritka, hogy az érintett személy nem észlel különösebb problémát, pedig a kis érelzáródások már bizonyos mértékű károkat okoznak a szervezet különböző szerveiben. Ha ez például az agyat érinti, akkor megjelenhetnek alig érzékelhető emlékezetkiesések, koncentrációs zavarok, amelyeknek a betegek többsége nem tulajdonít nagyobb jelentőséget.
Az érkatasztrófák tehát a legtöbb esetben nem azonnal, elsőként jelennek meg, hanem már a következménye annak a folyamatnak, ami a 140/90-hez közeli vagy ennél magasabb vérnyomáseredmények megjelenésével és elhanyagolásával kezdődik. Ezért ha valaki magán gyakori szédülés, fejfájás, mellkasi fájdalom, szívpanaszok, fáradékonyság, levertség, gyengeség jeleit észleli, akkor mielőbb forduljon kardiológus szakorvoshoz, hogy kiderüljön, mi áll ennek hátterében. Akkor sem érdemes halogatni a szakrendelés felkeresését, ha az iménti tünetek ugyan nem állnak fenn, de nyugalmi állapotban különböző napokon elvégzett mérés után legalább kétszer magas eredményt kapunk.
Magas koleszterin- és zsírszint
A koleszterin a sejthártya egyik fontos alkotóeleme, egy merev szerkezetű, lapos molekula. Ha ez a molekula a helytelen étrendnek köszönhetően rendszeresen és nagy mennyiségben kerül a szervezetbe, vagy a szervezetben jelentős mértékben termelődik genetikai okok miatt, akkor az lerakódik az artériák falára és az érelmeszesedés egyik kiváltója lesz. Egyrészt a meszes plakkok elkezdik beszűkíteni az erek átmérőjét, másrészt ezeken a plakkokon gyorsabban alakulhat ki véralvadék. Ezek a folyamatok jelentősen növelhetik a szívinfarktus kialakulásának kockázatát. Fontos különbséget tenni a koleszterinek típusai között. Ennek kapcsán LDL- és HDL-koleszterinről beszélünk. Az LDL-koleszterin egy olyan lipidszállító részecske, ami a koleszterint a májból a szervezet többi részébe juttatja el a véráram segítségével, növelve ezzel az érelmeszesedés kockázatát. Ezért is nevezik az LDL-t „rossz koleszterinnek”. Ezzel szemben a HDL-koleszterin a felesleges koleszterint visszaszállítja a májba, ezzel csökkenti az érelmeszesedés, ebből adódóan a szívinfarktus kialakulásának kockázatát, ezért is nevezik „jó koleszterinnek”. A HDL-koleszterin szintjére kedvezően hat, ha például sok halat (különösen tengerit), extra szűz olívaolajat, olajos magvakat fogyasztunk.
Cukorbetegség
Ha a szervezet nem képes elegendő inzulint termelni, vagy a vérben jelen lévő inzulinra nem reagál megfelelően, akkor cukorbetegségről van szó. Az inzulin feladata a szervezet sejtjeinek működéséhez nélkülözhetetlen cukrot, az ahhoz való hozzáférést biztosítja a sejtek számára. Legtöbbször az idősebb, elhízással küszködő embereknél alakul ki. A betegség során megjelenő magas vércukorszint károsan hat az erek állapotára, negatívan befolyásolja a koleszterinszintet is, ezáltal növeli a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.
Elhízás
Az elhízást, annak mértékét a legegyszerűbben a BMI-index alapján határozhatjuk meg. A BMI (body mass index) egy olyan statisztikai mérőszám, amely az adott személy testmagasságának és –tömegének arányát méri. Kiszámítása során a kilogrammban megadott testtömeget osztják a méterben mért testmagasság négyzetével. A BMI-index-nél a 18,5 és a 24,99 közötti értékek jelentik az egészséges testsúlyt, míg a 25 és a 29,99 közötti értékek már a túlsúlyos kategóriába tartoznak. Az elhízás többek között azért növeli a szívinfarktus kockázatát, mert gyakran együtt jár a magas koleszterinszinttel, a magas vérnyomással, a cukorbetegséggel, de a szívet is kimeríti, ha egy túlsúlyos szervezetben kell működnie. A hasi zsír jelenléte különösen veszélyes a szívinfarktus szempontjából.
Mozgásszegény életmód
Aki nem vagy keveset mozog, az több szempontból is ki van téve a szívinfarktus veszélyének. Egyrészt a mozgásszegény életmód elhízáshoz vezethet, illetve akik rendszeresen végeznek valamilyen testmozgást, leginkább aerob mozgásformákat (pl. futást, úszást, biciklizést, azaz a pulzus- és légzésszámot növelő sportokat), azoknak a szív- és érrendszere sokkal jobb állapotban van, ezzel pedig sokat tesznek a szívinfarktus megelőzéséért. Ráadásul a rendszeres testmozgás a vérnyomásra is jótékony hatással van.
Stressz
A stressz leginkább – de nem kizárólagosan – azért veszélyes a szívinfarktus szempontjából, mert a stresszhelyzetek növelik a vérnyomást. Akiknek a munkaköréhez sok stressz tartozik, azoknak mindenképp el kell sajátítaniuk valamilyen stresszkezelő technikát vagy munkahelyet kell váltani, ellenkező esetben növekedni fog a szívinfarktus kialakulásának kockázata.
Magas homocisztein, C-reaktív-protein- és fibrinogénszint
A fent említett anyagok magas szintjének kockázatnövelő szerepére a közelmúlt kutatásai világítottak rá. Ráadásul a fibrinogén- és a C-reaktív-protein-szintet a szívinfarktus más rizikófaktorai (pl. dohányzás, koleszterinszint) növelik. A vizsgálatok még jelenleg is zajlanak annak kapcsán, hogy melyiknek pontosan milyen szerepe és veszélye van. A homocisztein szintjét bizonyos mértékben lehet csökkenteni például folsav tabletták szedésével vagy megfelelő étrend kialakításával. A fibrinogén- és a C-reaktív-protein-szintet a korábban már említett káros szenvedélyek elhagyásával, rendszeres testmozgással csökkenthető.
Az imént ismertetett okokon, rizikófaktorokon kívül vezethet szívinfarktushoz még a horkolás miatti éjszakai légzéskimaradás, de a hirtelen, szokatlanul nagy fizikai igénybevétel is.
A fentiek közül szerencsére több rizikófaktor is elkerülhető, de természetesen a nem, a genetikai hajlam már nem, ezért van kiemelkedő szerepe – különösen a kor előrehaladtával a rendszeres szűrővizsgálatoknak.
A szívinfarktus tünetei, kórlefolyása
A szívinfarktus leginkább jellemzőbb tünete a szegycsont mögötti, rendkívül változatos módon megjelenő, olykor görcsös, erősen nyomásszerű fájdalom. Van, akinél tünetmentesen jelenik meg, míg másoknál bénító, rendkívül erős, akár a kisujj irányába kisugárzó fájdalom lép fel. A szívinfarktus „néma”, tünetmentes változata elsősorban az időseknél, illetve a cukorbetegeknél figyelhető meg. A fájdalom kisugárzása nem csak a kisujj irányába történhet, hanem a fogakba, az állkapocsba, a vállakba, hátba, a hasba és a karokba is. A fájdalom időtartama az esetek többségében meghaladhatja a húsz percet, de akár a több órát is. További jellemzője, hogy a koszorúérgörcsnél (angina pectoris) hatékony nitroglicerin alkalmazása itt nem vezet eredményre vagy csak nagyon enyhén csökkenti a fájdalmat.
A fájdalomhoz sokszor további tünetek is társulhatnak. Ilyen többek között a légszomj, a hányinger, a hányás, az erős izzadás, a szédülés, a köhögés, az eszméletvesztés. A beteget a tünetek hatására szorongás, halálfélelem fogja el.
A szívinfarktus tünetei, kórlefolyása bizonyos mértékben hasonlóságot mutat az angina pectoris-szal, ezért utóbbiról érdemes külön is említést tenni.
Az angina pectoris mellkasi szorítást, fájdalmat jelent, ami a két kórkép legfontosabb közös vonása. A stabil angina pectoris-nál a mellkasi fájdalom mindig ugyanakkor, ugyanannál a tevékenységnél jelenik meg. Az ehhez kapcsolódó tünetek csak másodlagosak, jelen lehet köztük a verejtékezés, a hányinger, a végtagzsibbadás, a gyengeségérzet. Az angina pectoris- nál a mellkasi fájdalom legtöbbször a fizikai aktivitás egy bizonyos pontján jelentkezik, majd a tevékenység megszűnésekor el is múlik. Ha a fájdalom során a beteg megkapja a nála lévő nitroglicerin tartalmú tablettáját, akkor a tünetek megszűnnek. Az elmúló panaszok egyben felérnek az angina pectoris diagnózisával is.
A különbségek leginkább a fájdalom jellegében ragadhatók meg, mivel az angina pectoris nál a fájdalom viszonylag rövid idő alatt, néhány perc alatt elmúlhat, addig szívinfarktusnál ez hosszabb ideig tart, sőt, a fájdalom még fokozódhat is, kisugárzása intenzívebb, távolabbi testrészekig is terjedhet. A kiváltó okok kapcsán meg kell említeni, hogy a stabil angina pectoris-nál a koszorúér szűkülete a legfőbb kiváltó ok, míg szívinfarktusnál az érfalakról levált plakkok okoznak érelzáródást, és ezzel oxigénhiányos állapotot a szívben.
A kórlefolyás kapcsán fontos tudni, hogy a beteg sorsa alapvetően két dologtól függ.
Az egyik, hogy mekkora területre terjed ki a szívizomelhalás. Ezt egyrészt befolyásolja az, hogy az elzáródott érszakasz mekkora terület ellátásáért felelős, másrészt kiemelt jelentősége van – ha van rá lehetőség – , hogy milyen gyorsan sikerül megnyitni az elzáródott érszakaszt. Ebből adódóan ilyenkor minden perc számít, a mentőket azonnal értesíteni kell a korábban ismertetett tünetek észlelése esetén. Ha masszív szívinfarktusról van szó, akkor heveny keringési elégtelenség, úgynevezett kardiogén shock állhat be, ami nagy halálozási aránnyal rendelkezik. Ha „csak” kisebb területet érint a probléma, akkor szívelégtelenség nem lép fel, a betegség lefolyása a társuló alapbetegségektől függ. Ha kisebb infarktusok követik egymást, akkor a működőképes izomsejtek fogyni kezdenek, ami lassan kialakuló keringési elégtelenséget idézhet elő.
A másik tényező az, hogy a szívizomelhalás kivált-e életveszélyes szívritmuszavart. Ilyenkor ugyanis az ingerképző, ingerületvezető rendszer károsodása is bekövetkezhet, valamint rendellenes helyeken alakulhatnak ki ingerképző gócok, amelyek szívritmuszavarok létrejöttéhez vezethetnek.
A szívinfarktus diagnózisa
A szívinfarktus tüneteinek megjelenésekor azonnali szakorvosi ellátásra van szükség, tehát a beteghez haladéktalanul mentőt kell hívni.
Első lépésként nagy jelentősége van a jelenlévők – és amennyiben erre még lehetőség van – a beteg kikérdezésének. Meg kell tudni, hogy a panaszok milyen jellegűek, előfordult-e már hasonló probléma korábban, volt-e már a betegnek máskor szívinfarktusa. A panaszok mióta állnak fenn, hogyan lehet leírni a fájdalmat, az kisugárzik-e, intenzitása változott-e. Van-e a betegnek valamilyen egyéb betegsége, szed-e valamilyen gyógyszert. Végzett-e a tünetek megjelenése előtt valamilyen megerőltető fizikai tevékenységet, fizikálisan mennyire aktív egyébként.
A vizsgálat kezdeti szakaszának része az általános fizikális (megtekintés, meghallgatás, stb.) és eszközös vizsgálat (vérnyomás, pulzus, vércukor, véroxigén állapota).
A vérnyomásmérésből adódó eredmény mutathat ugyan szapora pulzust, általában mutat is, de abból még semmi esetre sem állítható fel a szívinfarktus diagnózisa, ahhoz további vizsgálatokra van szükség, melyek a következők lehetnek.
Elektrokardiográfia (EKG)
A szívinfarktus jelei az EKG segítségével jól felismerhetők, mivel annak tipikus EKG-jelei vannak. A vizsgálat segítségével pontosan meghatározható az elhalt szívterület elhelyezkedése, valamint a szívizomelhalás kiterjedése. Ezen túl pontosan észlelhetők a társuló ritmuszavarok, illetve azok veszélyességi foka is.
Enzimvizsgálatok
Az enzimvizsgálatok csak a diagnózis utólagos bizonyítására alkalmasak, azonban ennek is lehet nagy jelentősége a későbbiekre, esetleges terápia elrendelésére nézve. Egyes enzimek ugyanis (pl. tejsav-dehidrogenáz, kreatinin-foszfokináz, stb.) vérből kimutathatók, ami igazolja a szívizom elhalását, de csak órákkal vagy akár napokkal az izomelhalást követően.
Echokardiográfia (szívultrahang)
A szív ultrahanggal történő vizsgálata kevésbé képezi a diagnózis felállításának folyamatát, inkább a szívinfarktus következményeinek vizsgálatára szokták használni. Az eljárással jól érzékelhetők a szívüreg zsákszerű kiboltosulásai, ami gyengülő szívteljesítményhez, vérrögképződéshez, kiszakadáshoz is vezethet. Ezek észlelésével és a megfelelő szívsebészeti beavatkozással a szívműködés épsége megőrizhető.
Szívkatéterezés
A szívkatéterezés nemcsak diagnosztikus, hanem egy kezelési eljárás is. Ennek során egy vékony csövet vezetnek fel a comb vagy a csukló fő artériáján keresztül a koszorúerekhez. A katéterbe kontrasztanyag fecskendezhető, így az elzáródás helye egy röntgenképernyőn megtekinthető és felismerhető. A katéter segítségével vérrögoldó készítmény adagolására nyílik lehetőség, ami jelenleg a szívinfarktus kezelésének leghatékonyabb módszere. Ha a szívrohamot követő hat órán belül kerül sor a katéterezésre, akkor megelőzhető a szívizom elhalása.
A szívinfarktus kezelése
Előfordulhat, hogy a mellkasi fájdalom a helyszínen elmúlik, ennek ellenére kórházi kezelés válik indokolttá, ha a betegnél először jelentkezett ilyen jellegű probléma, vagy erősebb az eddigi panaszoknál, egyéb tünetek is társultak hozzá, illetve ha gyógyszerre az eddigieknél kevésbé reagált.
Ha még a helyszínen a betegnek mellkasi fájdalma van, vagy fennáll a szívinfarktus veszély, akkor még ott el kell kezdeni a beteg ellátását, a szállítás alatt pedig EKG-monitoros megfigyelésre lesz szükség.
A beteg kezelése két szakaszra bontható. Az egyik az akut szakasz, amikor az éppen zajló szívinfarktust kell kezelni, a másik pedig a sokkal későbbi periódus, amikor a már lezajlott szívinfarktus következményeit kell kezelni.
Az akut panaszoknál a cél a szív vérellátásának minél előbbi helyreállítása, ha ez sikerül, megelőzhető, illetve minimálisra csökkenthető a szívizmok elhalása. Az idő múlása ilyenkor kritikus lehet, de ha hat órán belül megkapja a beteg a megfelelő ellátást (jellemzően a szívkatéterezést), akkor sok esetben akár teljesen megelőzhető a szívizomelhalás. Ez nagyban hozzájárul az ezt követő rehabilitáció lerövidítéséhez, továbbá a beteg életminőségére is jótékony hatással van.
Az akut kezelési eljárást alapvetően határozza meg a szívinfarktus súlyossága. Az elején a betegnek oxigént, valamint fájdalomcsillapítókat – általában valamilyen morfiumszármazékot – adnak. Utóbbi a nyugtató hatásán túl a különböző keringési elégtelenségek, illetve a shock kialakulásának megelőzésében is hatásos szokott lenni. A ritmuszavarok megelőzésére az úgynevezett béta blokkolókat, vagy lidocaint alkalmaznak, amit intravénásan juttatnak a beteg szervezetébe.
A koszorúerek tágítására, valamint az elzáródást okozó vérrög feloldására különböző gyógyszerek alkalmazhatók a katéterezés során.
Ha súlyosabb koszorúér-szűkületről van szó, akkor sebészeti eljárásokra is szükség lehet, amilyen például az angioplasztika. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy a katéterezés során a problémás, beszűkült koszorúeret egy úgynevezett stent beültetésével tágítják. A stent egy speciális fém- vagy műanyaghálós implantátum, amelynek segítségével a szűkület az esetek nagy többségében teljesen megszüntethető. Hazánkban évente körülbelül 18 ezer ilyen beavatkozást végeznek el.
A katéteres stentbeültetés forradalmi változást jelentett a kardiológiában, ennek az eljárásnak köszönhetően a nyitott, azaz az úgynevezett bypass műtétek számában érdemi csökkenés következhetett be. Utóbbira inkább már csak akkor van szükség, ha súlyos, több eret is érintő szűkületről van szó.
A folyamat során a 8-40 mm hosszú és 2-4,5 mm széles stentet összenyomott állapotban a katéteren lévő ballonra helyeznek és vezetnek fel a szűkület helyére. Itt aztán a ballon felfújásával a stent kitágul, belülről belefeszül az érfalba, ami így nemcsak kitágul, hanem ki is lesz támasztva, az ér átmérője tartósan megfelelő tud maradni. A ballon felfújásának pillanatakor rövid ideig tartó mellkasi fájdalmat válthat ki a vérátáramlás átmeneti korlátozása, de ez csak a ballon leengedéséig, kb. fél percig tarthat. A stent innentől kezdve nem tud elmozdulni és be fog épülni az érfalba.
A fémstent előnyei közé tartozik, hogy kellően rugalmas, jó tartóerővel rendelkezik, továbbá a röntgen is jól megjeleníti. Ezen túl speciális fémötvözetének köszönhetően nem rozsdásodik, viszont a fémallergiások számára nem megfelelő megoldás. A fémstentek között is van sima és gyógyszert kibocsátó kivitelezésű is. Utóbbi esetében arról van szó, hogy az implantátum felszínén egy olyan réteg található, ami sejtosztódást gátló anyagot tartalmaz, ami megakadályozza a kezelt ér visszaszűkülését.
A tudomány, illetve a legmodernebb technológia mára elérte azt, hogy olyan biokompatibilis anyagból készült stentek kerültek forgalomba, amelyek a szűkület megszüntetését és az érszakasz stabilizálódását követően maguktól felszívódnak. Ilyen eljárás már Magyarországon is elérhető.
Ennek köszönhetően kevesebb szövődménnyel kell számolni, az erek tágassága visszatér a beszűkülés előtti szintre, a természetes érfunkciók is visszaállhatnak, a visszaszűkülésre pedig nagyon kicsi az esély. A hagyományos fém stenteknél a visszaszűkülés az esetek 15-20%- ában következik be, míg ennél az új technológiánál ez az arány érdemi csökkentést mutat, ezért ritkán van csak szükség a beavatkozás újbóli elvégzésére. Ráadásul a korábbi egy év helyett csak fél évig van szükség a kombinált gyógyszeres vérhígító kezelésre.
Az infarktus veszélyeinek elhárítása után közvetlenül a betegnek indokolt a néhány napos ágynyugalom, ezalatt az idő alatt pedig gondoskodni kell a trombózis veszélyének elhárításáról.
3-4 nap elteltével a beteg óvatosan felkelhet, majd a szívinfarktus előtti életvitelre csak hosszú hetek, hónapok múlva állhat át, miközben betartja a fokozatosság elvét, a korábbi káros szenvedélyeit, szokásait elhagyja, és amennyiben szükséges, életmódot változtat. Azzal is fontos tisztában lenni, hogy ezt követően a páciens már nagyobb eséllyel van kitéve újbóli szívinfarktus kialakulásának.
A szívinfarktus gyógyulási esélyei
A szívinfarktus életveszélyes állapotot jelent, viszont a sürgősségi ellátás fejlődésével, a szívkatéterezés megjelenésével a korábbi, világszerte tapasztalható 22%-os halálozási ráta mára a felére csökkent.
Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a gyógyulás, kiújulás szempontjából a szívinfarktust követő időszak, a beteg magatartása nagyban meghatározza. Az is meghatározó tényező, hogy az oxigénhiányos állapot milyen mértékű károsodást okozott a beteg szívizomzatában. Ennek mértéke ugyanis a későbbiekre is hatással van és növeli a szívinfarktus újbóli megjelenésének kockázatát. Az újabb infarktusoknál már a halálozás esélye is nagyobb.
A szívinfarktus megelőzése
Közel azonos teendői vannak a szívinfarktus megelőzése kapcsán egy olyan embernek, akinek még sosem volt infarktusa és egy olyannak is, aki már átélt legalább egyet.
Mindenekelőtt a testsúlyt minél előbb normalizálni kell, el kell érni a fentebb már említett, normál értéknek megfelelő BMI-index-et. Ehhez elengedhetetlen az egészséges, zsírszegény étrend kialakítása, ami többszörösen telítetlen zsírsavakban és vitaminokban gazdag, koleszterinben szegény ételeket tartalmaz. A rostdús táplálkozás szintén jótékony hatású a megelőzés szempontjából. Az optimális testsúly kialakításának másik kulcskérdése a rendszeres testmozgás kialakítása. Azoknál, akik már átestek egy szívinfarktuson, a sportolás, testedzés lehet rendszeres, de kerülni kell a túlterhelést, a megterhelő edzéseket.
A káros szenvedélyek kapcsán a legfontosabb a dohányzás teljes kiiktatása, míg a kávé- és alkoholfogyasztást normalizálni kell, akik pedig már átestek egy infarktuson, azok jobban teszik, ha lemondanak ezekről az élvezeti cikkekről.
A középkorú férfiak, illetve a változó korba lépő nők esetén rendszeressé kell tenni a vérzsír-, vércukor- és vérnyomásellenőrzést, ami legalább évente egy vizsgálatot jelent.
A stresszes életmódot lehetőség szerint el kell kerülni, de mindenképpen meg kell ismerkedni az egyénhez illő stresszkezelési technikákkal, amelyek lehetnek különböző szabadidős tevékenységek, jógázás, meditáció, sport, stb.
Azokat a fennálló betegségeket, amelyek rizikófaktort jelentenek, különösen ilyen például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség, mindenképpen kezelni kell. Szintén ki kell vizsgáltatni és kezelni kell a horkolás során fellépő éjszakai légzéskimaradást is.
További hasznos tudnivalók
Mit tehet egy laikus, ha valakin mellkasi panaszokat észlel?
Egy laikus ember számára nem lehet megítélni, hogy egy mellkasi fájdalom hátterében angina pectoris, szívinfarktus, vagy valami más állhat. Valamennyire támpontként szolgálhat, ha a beteg már átesett valamelyik kórképen. Az angina pectoris-os rohamot átélőknél nagy valószínűséggel lesz nitroglicerin tartalmú tabletta, ennek bevételében segíthetünk.
Ha a két betegség közül még egyik sem állt fenn a betegnél, akkor az a legjobb döntés, ha valamelyikre a kettő közül gyanakszunk és a következő intézkedéseket tesszük meg.
Elsőként helyezzük a beteget teljes nyugalomba, keressük meg a neki legkedvezőbb testhelyzetet, ami vélhetően a félülő helyzet lesz. Lazítsuk meg a ruházatát, nyugtassuk meg, az állapotát folyamatosan tartsuk figyelemmel. Ez azért is fontos, mert a kiérkező mentőknek sokat segíthetünk, ha minél részletesebben számolunk be arról, hogy pontosan mi történt a beteggel, az állapota hogyan változott, stb. Kérjük meg továbbá a beteget és bíztassuk, hogy próbáljon meg nyugodtan lélegezni, közben hívjunk mentőt.
Ha a beteg eszméletét veszti és nem lélegzik, meg kell kezdeni az újraélesztést!
Újraélesztés lépésről lépésre
Aki a helyszínen a beteg mellett van, fel kell tudnia ismerni, hogy milyen típusú segítségre van szükség, ez ugyanis az egyetlen esély a túlélésre. A keringésmegállást követő percek sorsdöntőnek bizonyulnak, mivel ezt követően minden egyes olyan perc, ami segítség nélkül telik el, 10%-kal csökkenti a túlélés esélyét, ezért kell minél előbb mentőt hívni és elkezdeni a beteg újraélesztését. A megfelelően kivitelezett mellkaskompresszió és befúvásos lélegeztetés egy egyszerűen elsajátítható mozdulatsor, ami könnyen megtanulható a laikus, egészségügyi képesítéssel nem rendelkező személyeknek is. Sokan attól való félelmükben nem tesznek ilyenkor semmit, hogy nehogy további kárt okozzanak a betegben, de könnyedén belátható, hogy ilyen helyzetben azzal okozzuk a legnagyobb kárt, ha nem kezdjük meg az újraélesztést.
Az újraélesztés lépései a következők.
1. lépés
Fel kell mérni, hogy fennáll-e valamilyen veszélyhelyzet a helyszínen. Mielőtt bármit tennénk, meg kell győződni arról, hogy van-e valamilyen veszélyforrás az elsősegélynyújtóra vagy a betegre nézve. Ha igen, mindent meg kell tenni a veszélyforrás elhárítására, és amikor a veszély elmúlt, akkor léphetünk tovább.
2. lépés
Fogjuk meg kezeinkkel a beteg vállait, óvatosan rázzuk meg, közben hangosan szólítsuk meg: „Halló! Mi történt? Jól van?” Ha a beteg részéről semmilyen reakció nem érkezik, akkor eszméletlen állapotban van.
3. lépés
Szabadítsuk fel a légutakat, a jól látható idegentestet, vagy hányadékot távolítsuk el, majd a fej kíméletes hátrahajtásával és az állkapocs előreemelésével tegyük átjárhatóvá a légutakat.
4. lépés
Hajoljunk a beteg fejéhez, és nézzük 10 másodpercig a mellkast, hogy mozog-e. Eközben a fülünkkel próbáljuk meghallani, míg bőrünkkel érzékelni az esetleges légzést, ujjunkkal pedig a beteg nyakán vagy csuklóján próbáljuk érzékelni, hogy van-e pulzusa. Legalább két légzést kell észlelnünk.
5. lépés
Ha nem érzékeltünk légzést, akkor a betegnek nem lehet hatásos keringése, azonnal meg kell kezdeni tehát az újraélesztést. Közvetlenül ezelőtt – ha vannak mások a környezetünkben – jól láthatóan mutassunk rá valakire és hangosan szólítsuk fel arra, hogy hívja a 112-t megkezdett újraélesztéshez. Ha egyedül vagyunk a helyszínen a beteggel, a 112 hívását nekünk kell megtennünk. Az újraélesztés 30 mellkaskompresszióval kezdődik. Az egyik tenyerünk kéztői részét helyezzük a beteg mellkasának közepére, körülbelül a mellbimbók vonalában. Helyezzük rá a másik kezünket, majd kulcsoljuk össze az ujjainkat. Ezt követően kezdjük el lenyomni a mellkast másodpercenként kétszer, körülbelül 5-6 centiméter mélyen.
6. lépés
A 30 mellkaskompressziót követően hajtsuk hátra a fejet, húzzuk előre az állát, fogjuk be az orrát, kapjuk be a beteg száját vagy orrát és fújjunk be kétszer körülbelül 500 ml-nyi, normál belégzés utáni levegőt. Hagyjuk a mellkast lesüllyedni. Ha a mellkas nem kezdene el emelkedni, a mellkaskompressziókat akkor is folytatni kell. A 30:2 arányban végzett újraélesztést folyamatosan végezzük, amíg meg nem érkezik a segítség. Ha van segítőtárs a helyszínen, cserélni kell 1-2 percenként, mivel az elsősegélynyújtó nagyon hamar ki tud fáradni.
A helyes vérnyomásmérés fontosságáról
A szívinfarktus egyik legfontosabb rizikófaktora a magas vérnyomás. A magas vérnyomásnak két típusa van, az elsődleges és másodlagos. Előbbi esetében nincs semmilyen kiváltó ok a háttérben, ilyenkor az alapbetegség maga a magas vérnyomás. Utóbbi esetében viszont van valamilyen alapbetegsége a betegnek, aminek a következménye a magas vérnyomás. Elsődleges magas vérnyomás esetén a betegség nem gyógyítható, de gyógyszeres kezeléssel a vérnyomás normál értékek között tartható. Ezzel szemben a másodlagos formánál az alapbetegség kezelésével a magas vérnyomás is megszűnik.
Ahhoz, hogy a kezeletlen magas vérnyomás gyakori szövődményének számító szívinfarktust megelőzhessük, fontos, hogy a magas vérnyomást időben észleljük. Szerencsére ma már ehhez otthoni körülmények között is nagyon jó lehetőségek vannak, amelyek bizonyos szempontból még jobbak is, mint szakrendelőben végzett vérnyomásmérések. Ennek az az oka, hogy a betegek bizonyos százalékánál megfigyelhető az úgynevezett fehérköpeny- hipertónia, ami az orvos jelenlétére, a rendelői körülmények kiváltotta izgalom hatására jelentkezik. Ez otthoni körülmények között nem fog megjelenni. Ahhoz azonban, hogy mindig pontos eredményeket kapjunk, fontos tudni a megfelelő vérnyomásméréssel kapcsolatos ismereteket.
Mára a vérnyomásmérő a legelterjedtebb kardiovaszkuláris diagnosztikai eszközzé vált, de csak akkor van a klinikai gyakorlat szempontjából értékelhető eredménye a mért értékeknek, ha betartjuk a szakorvos által adott útmutatásokat.
Először az eszközvásárlásra kell kitérni. Itt lehetőség szerint válasszuk a validált, felkaros, olvasható memóriájú, automata, automatikusan egymás után legalább két mérést végző készüléket szerezzünk be, ami oszcillometriás elven működik. Arra is figyeljünk, hogy a felkarunk méretéhez igazodjon a műszer mandzsettája. Részesítsük előnyben azokat a termékeket, amelyek felismerik a szívritmuszavart is.
A helyes mérés kivitelezéséhez legalább fél órával a vizsgálat előtt nem szabad szénsavas, alkoholos vagy koffeintartalmú italt fogyasztani, illetve dohányozni is tilos. Lehetőleg még étkezés előtt mérjük meg a vérnyomást, a húgyhólyagunkat pedig ürítsük ki. A mérés előtt legalább 5 percet töltsünk passzív pihenéssel. Olyan ülő helyzetet együnk fel, amelyben hátunkat kényelmesen ki tudjuk egyenesíteni és meg tudjuk támasztani. Karjainkat támasszuk az asztalra, lábainkat derékszögben hajlítsuk be, ne tegyük keresztbe. Izmaink legyenek lazák, a hőmérséklet se túl hideg, se túl meleg ne legyen, környezetünk legyen nyugodt, csendes. A vérnyomásmérő mandzsettáját a csupasz felkarra helyezzük fel úgy, hogy alsó széle a könyökhajlattól körülbelül 3 centiméterre legyen, a felkar pedig legyen a szívvel azonos magasságban. Ne húzzuk se túl szorosra, se túl lazára, hossza a mért felkarkörfogat 75-100%- át, szélessége a felkar körfogatának 35-50%-át tegye ki. A mérés közben senki se beszéljen.
A méréseket azon a karon kell elvégezni, amelyek a magasabb értékeket mutatják. Legalább napi két mérést kell végeznünk, reggel és este. Minden mérés során legalább három mérést végezzünk el, a mérések között legalább egy perc teljen el. Az utolsó két mérés átlagát vezessük fel a mérési naplóba. Átlagot számolni csak azokból az értékekből számoljunk, amelyek között 10 Hgmm-nél kisebb a különbség. A méréseket addig kell végezni, amíg a mérések közötti különbségek nem haladják meg a 10 Hgmm-t. Ha ez megtörtént, a vérnyomáson kívül a pulzusszámot is jegyezze fel, illetve azt is, ha a készülék szívritmuszavart észlelt. A méréseket legalább egy héten keresztül végezzük, így lealább 28 mérést fogunk végrehajtani.
A mérések alatt számos hiba is elkövethető, a beteg részéről a leggyakrabban a helytelen kivitelezés szokott megjelenni, míg máskor a nem megfelelő készülékválasztás okozhat problémát.
Az otthoni vérnyomásmérésről összességében azt lehet mondani, hogy olcsón és széles körben elérhető, a megfelelő utasítások betartásával sokat tehetünk a magas vérnyomás diagnosztizálásáért, továbbá az is fontos, hogy a beteg bevonva érezheti magát a betegség diagnosztizálásának folyamatába, ami kellő motivációval is szolgálhat.
