Tudástár
  1. Tudástár
  2. Nem festékes bőrrákok

Nem festékes bőrrákok

nem_festekes_borrakok

A nem festékes bőrrákokról röviden

A melanomával ellentétben – ahol a rosszindulatú daganat a bőr pigmentsejtjeiből indul ki – a nem festékes bőrrákok a hámsejtekből fejlődnek ki. Emiatt az önvizsgálattal történő felismerés is nehezebbé válik, mivel legtöbbször jelentéktelennek tűnő, a bőr színével megegyező kinövések formájában jelennek meg. Kivarasodás is megfigyelhető náluk, de nem mindig, valamint nem túl látványos növekedés.

Két fő típusát különböztetik meg, a bazálsejtes karcinómát (basalioma) és a laphámrákot (spinalioma). Az előbbi bármekkorára megnőhet, de nem képez áttétet, míg a laphámrák áttétet is adhat.

Előfordulásuk

A basalioma a fehér bőrűeknél a leggyakrabban fordul elő, minden harmadik ember érintetté válik élete során. Ezzel ellentétben a laphámrák jóval csekélyebb mértékben alakul ki.

Mindkettő összefüggésbe hozható a napozással, de míg a basalioma már néhány leégés után is megjelenhet, addig a laphámrák inkább csak a hatvan év felettieket érinti, mivel ennél a ráktípusnál az életünk folyamán minket ért ultraibolya sugárzás mértéke a mérvadó. Emiatt férfiak körében magasabb a száma, mivel például a szabadban végzett fizikai munkák többségét ők végzik. A kopaszodás miatt is a férfiak vannak nagyobb veszélynek kitéve. A basaliománál nincs szignifikáns eltérés a nemek közötti megoszlásban, itt egyenlő mértékben érintettek azok a férfiak és nők, akik fehérebb bőrűek, sok időt töltenek zárt terekben, nyaralás vagy bármilyen időtöltés közbeni napozás során gyorsan és gyakran leégnek.

Kialakulásuk okai

Fentebb már történt utalás a napozásra mint rizikófaktorra. A basaliománál a leégések száma, a laphámráknál a napon eltöltött órák száma a meghatározó.

A laphámrák létrejöttében szerepet játszhatnak bizonyos kémiai anyagok is, például a kátrány.

Az ezzel érintkező szakmák képviselői – tipikusan a kéményseprők – tehát nagyobb veszélynek vannak kitéve ebből a szempontból, csakúgy, mint a dohányosok. Dohányosoknál a kialakulás jellemző területe az ajkak, mivel ezt a részt a füstön kívül a napsugárzás is éri.

Szintén nagyobb arányban fordul elő a laphámrák a gyógyszeres kezelés miatt legyengült immunrendszerű személyeknél, valamint a humán papilloma vírussal megfertőzötteknél. Utóbbinak lehet egyik szövődménye a laphámrákhoz sorolt méhnyakrák.

A basaliománál a genetikai tényezőkre kell felhívni a figyelmet, ugyanis ennek a befolyásoló szerepe ennél a ráktípusnál egyértelműen megmutatkozik. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy a szülő érintettsége esetén a gyerekeknél körülbelül 50% az esélye a betegség megjelenésének.

Diagnosztizálás

A diagnózis felállítása során először a sokkal gyorsabban áttéteket képző melanoma kizárása történik. A vizsgálat során egy speciális nagyító eszközt, a dermatoszkópot használják, amely teljesen fájdalommentes eljárást tesz lehetővé. Ha így sem sikerül a kórkép pontos meghatározása, az elváltozásból történő mintavétellel, vagy akár a teljes terület kimetszésével szövettani vizsgálatot készítenek elő és azt követően nevezhető meg teljes bizonyossággal az adott ráktípus.

Kezelésük

A nem festékes bőrrákok kezelése jellemzően sebészeti úton történik.

A basaliománál nagyobb a szakorvosok mozgástere, mivel itt nem képződnek áttétek. Emiatt nem kell azonnal a teljes kimetszéshez nyúlni, a probléma kezelése más eljárással is történhet. Ezek közé tartozik egy erre szolgáló speciális eszközzel, az úgynevezett kauterrel történő leégetés, a folyékony nitrogénnel való lefagyasztás vagy a károsodott szövet lézeres roncsolása is. Szóba jöhet még a tablettás készítmény alkalmazása is, amely hatásmechanizmusa révén a basalioma visszafejlődését idézi elő. Végül az imiquimod nevű hatóanyagot tartalmazó krémet kell megemlíteni, ami szintén gyógyíthatja ezt a ráktípust.

A fenti módszerek bár magukban hordozzák a kiújulás veszélyét, a korábban már említett áttétképződés hiánya miatt nem kockázatosak. Sokszor a páciensek kérik ezen eljárások valamelyikét, mert nem szeretnének ismét műtéten átesni.

A laphámrák nagyobb körültekintést igényel, mivel az el nem távolított rosszindulatú daganatsejtek a nyirokrendszer révén áttéteket alakíthatnak ki. Emiatt tanácsos a problémás terület sebészeti úton történő azonnali kimetszése, ami szövettani vizsgálatra eljuttatva arra is fényt deríthet, hogy ép szélekkel történt-e meg kimetszés. Ennek kiértékelésére csak ez az eljárás a megfelelő. Azokban az esetekben, amikor a sebészeti beavatkozás különböző okok miatt már nem megvalósítható, kemoterápia vagy sugárkezelés használatára lehet szükség, de ezek már kevésbé hatékony módszerek a sebészeti megoldáshoz képest.

Gyógyulási esélyek

Ezek a ráktípusok lassú növekedést mutatnak, így a bőrön lévő elváltozások gyors észrevételét követő 1-2 hónapban a szakorvos felkeresése jó eséllyel vezet gyógyuláshoz. Gyorsabban kell eljárniuk azoknak, akik valamilyen betegség folytán az immunrendszert gyengítő készítményt szednek vagy szervátültetésen estek át, mivel náluk a daganatok növekedése is gyorsabban zajlik.

A gyógyulási esélyeknél ismét utalni kell a basalioma áttéteket nem adó jellegére. Ebből következően értelemszerű, hogy kevesebben halnak meg ebben a típusban. Hazánkban is minimális a betegség halálos áldozata, csak azok hunynak el, akik valamilyen oknál fogva sokáig ellátatlanok maradnak.

Laphámráknál az áttétképződés lehetősége miatt már természetesen rosszabb a helyzet, az előrehaladott esetek túlélési esélyei egyénenként ugyan eltérnek, de nem túl kedvezőek.

Megelőzés

Mindkét típusnál a leghatékonyabb módszer a szűrővizsgálatokon való megjelenés évente, félévente, bizonyos esetekben még gyakrabban. Ezt még jobban szem előtt kell tartani azoknak, akiknél korábban már megjelent a betegség valamelyik típusa a kiújulás elkerülése érdekében. Akinek a családjában már megjelent a basalioma, annak a genetikai hajlam miatt már egész fiatalon, akár a huszadik életév betöltését követően is érdemes rendszeres szűrővizsgáltokon részt vennie. Az idősebbeknek a laphámrák kialakulásának jellemzői miatt ugyancsak indokolt ezeken a vizsgáltokon megjelenni.

A túlzott napozás mellőzése szintén kiemelten fontos a megelőzésben. A basalioma szempontjából kritikus leégések elkerülése érdekében lehetőség szerint naptól elzárt részen kell tartózkodnunk a meleg nyári napok legkritikusabb időszakában, a 11 és 15 óra közé eső szakaszban. Ha erre mégis sor kerül, akkor a ruhával nem fedett bőrfelületeken használjunk megfelelő faktorszámú fényvédő szert. A faktorszám azt jelzi, hogy annak a típusú készítménynek az alkalmazásával a természetesnél mennyivel hosszabb ideig képes védekezni bőrünk a leégés ellen. Ehhez még figyelembe kell vennünk a bőrtípusunkat is, amelyet hat kategóriába szokás sorolni. Az első kategóriába tartozó személy körülbelül 3 percet tölthet a napon védelem nélkül, míg a hatosba tartozó szinte korlátlant. Az európai lakosság jelentős része a kettes vagy a hármas kategóriába sorolható. Ha egy kettes típusú ember nagyjából 10 percnyi napozást bír ki leégés nélkül, akkor egy 20-as faktorszámú naptejjel 200 percet, azaz több mint 3 órát. A mennyiséget nem szabad sajnálni annak érdekében, hogy a megfelelő védelmet biztosítani tudjuk. A szavatossági időt is komolyan kell venni, mivel annak lejártát követően a szerben lévő hatóanyag elbomlik, ezért a lejárt terméktől inkább szabaduljunk meg és vásároljunk helyette újat.

Az alábbi táblázat a fent leírtakat részletezve segít kiválasztani a megfelelő napvédő szert.

Bőrtipusok Jellemzők Napvédő nélkül napon tölthető idő 15-ös faktorszámú napvédővel napon tölthető idő
1-es bőrtípus Haj: szőke vagy vörös
Szem: világoskék
Bőr: fehér, szeplős
2-5 perc kb. 30 perc
2-es bőrtípus Haj: szőke
Szem: kék, zöld vagyszürke Bőr: fehér, kissé barnul
5-10 perc kb. 2 óra
3-as bőrtípus Haj: sötétszőke, világosbarna Szem: szürke, zöld vagy barna Bőr: bézs, barnulni képes 10-20 perc 10-20 perc
4-es bőrtípus Haj: barna
Szem: barna
Bőr: kreol, jól barnul
20-40 perc kb. 3 és fél óra
5-ös bőrtípus Haj: sötétbarna
Szem: sötétbarna
Bőr: sötétbarna, gyorsan barnul
40-60 perc jellemzően nem ég le
6-os bőrtípus Haj: fekete
Szem: sötétbarna, szinte fekete Bőr: sötétbarna, fekete
jellemzően nem ég le jellemzően nem ég le

A szolárium sem jobb ebből a szempontból, bár még ma is számos cég reklámozza úgy, mint a napozás biztonságos alternatíváját. Bár ezek a gépek kevesebb UV-B sugárzást közvetítenek, a használat során minket érő UV-A sugarak is hosszabb távon sejtkárosító hatást okozhatnak.

A laphámrák megelőzésében a napon töltött órák számának mérséklésére kell törekedni. Itt is érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a szervezet számára szükséges D-vitamin előállításához már napi néhány percnyi természetes fény is elegendő.

Ennek a ráktípusnak az elkerülését segíti még a HPV-oltás is, de a szakorvosok szerint ez inkább csak a nyálkahártyát érintő megbetegedéseknél lehet hatékony. Tipikusan ilyen a méhnyakrák.

Végül mindkét típusnál nagyon fontos megemlíteni az önvizsgálat jelentőségét. Mivel ez a betegség szabad szemmel is látható külső felületen jelenik meg, így sokkal könnyebb azt érzékelni és még időben bőrgyógyászhoz fordulni. Amint valamilyen jellegtelennek tűnő elváltozást, bőrszínű kinövést érzékelünk a bőrünkön, ajánlott rövid időn belül felkeresni egy szakrendelést.

Hívás