A fülfájás okai gyakran rendkívül terebélyesek, valamikor egy egyszerű gyulladás, máskor egy komolyabb fertőzés áll a háttérben.
Egészen másként kell azonban közelíteni hozzá, ha a fülfájás gyerekeknél jelentkezik, hiszen esetükben a hallójáratok, illetve a kapcsolódó szervek anatómiailag még gyakran fejletlenebbek, egészen más képet mutatnak, mint a felnőtteknél.
Ha fáj a fülünk, nem szabad halogatni az orvosi vizsgálatot
Bármi is álljon a háttérben, a fülfájás kezelése nem tűrhet halasztást. Ehhez elengedhetetlen felkeresni egy fül-orr-gégészeti szakrendelést, ahol mielőbbi diagnózis, illetve megfelelő terápia vár majd ránk.
Önmagában nem fontos, hogy a probléma csak időszakosan érint – az éjszakai fülfájás például tipikusan ilyen –, esetleg folyamatosan kínoz minket betegség, a szövődmények elkerülése érdekében a gyors kivizsgálás elengedhetetlen.
Amennyiben minket is kellemetlen fülfájás kínoz, esetleg szeretnénk mindent megtudni erről a betegségről, mintegy felkészülve a vészhelyzetre, az alábbiakban összegyűjtöttük a kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.
Mi az a fülfájás?
A fülfájás egy rendkívül kellemetlen probléma, ami a legtöbbször inkább csak egy kísérőtünet, mint valódi betegség. Számos formája létezik, így valakinél tompa, másnál lüktető, de előfordulhat, hogy erőteljesen szúró fájdalomban nyilvánul meg.
Kialakulásának hátterében számos tényező állhat, így a legtöbbször egy egyszerű nátha, megfázás vagy influenza kapcsán számolhatunk vele, de gyakran bakteriális fertőzés vagy gyulladás áll a háttérben, amelyek mindegyike orvosi vizsgálatot és kezelést igényel.
A fülfájás jellemző tünetei
Mivel a fülfájás hátterében nagyon sokféle tényező állhat, ezért a kapcsolódó tünetek is legalább ennyire változatosak lehetnek.
Példának okáért a külső hallójáratokat érintő gyulladások vagy problémák esetén a fül külső fele viszket, duzzanat jelentkezhet rajtuk, de az égő érzés mellett a fájdalom is gyakran ide koncentrálódik.
Ezzel szemben egy középfülgyulladáskor sokkal jellemzőbb, hogy a fájdalom a fül belső feléből indul, és a tompa nyomásérzet helyett inkább pulzálást vagy szúrást tapasztalhatunk.
Ezen felül a gyulladás miatt jelentkezhet lázas állapot, étvágytalanság, alvási nehézség, de természetesen fejfájás, ingerlékenység, gyermekeknél pedig gyakoribb sírás egyaránt jelentkezhet.
Sokan nem tudják, de a fül nemcsak a hallást, hanem az egyensúlyozást is szabályozza, így előfordulhat, hogy a fülfájáshoz átmeneti jelleggel szédülés vagy egyensúlyzavar kapcsolódik, ami a legtöbbször a kezelés kezdetétől számított néhány napon belül elmúlik.
A fülfájás hátterétől függően megjelenhetnek még olyan specifikus tünetek is, mint a halláscsökkenés, illetve a vér vagy más folyadék felgyülemlése a hallójáratban.
A fülfájás okai
Azon túl, hogy a fülfájás rendkívül kellemetlen jelenség, a legtöbbször csak a tünete valamilyen betegségnek. Ezért van az, hogy a fülfájás okai általában meghúzódnak a háttérben, és szakorvosi segítségre van szükségünk a feltáráshoz.
Általánosságban elmondható, hogy bár hátterében számos tényező állhat, összességében azonban három fontosabb elváltozást kell kiemelni a sorból, melyek a tartós fájdalmat előidézhetők.
Ennek fényében elkülöníthetjük
- a külső hallójáratot;
- a középfület;
- és a dobhártyákat érintő betegségeket.
A külső hallójárat gyulladása
Amennyiben a fülfájás okait keressük, a külső hallójárat gyulladása minden esetben az egyik leggyakoribb tényezők közé sorolható. A betegség gyakran alakul ki strandszezonban, hiszen leginkább a fülbe került és ott megmaradt víz idézi elő.
A folyadék ugyanis nagyon gyorsan képes fellazítani és fellágyítani az egyébként csontos hallójáratot takaró vékony bőrréteget, ami védtelenné válik a kórokozókkal szemben, és mivel a bennmaradó vízben általában rengeteg baktériumot találni, ezért a gyulladás sem várat magára sokáig.
Jellemző rá a nagyon erős, sokszor tompán lüktető fájdalom, ami képes alaposan elhúzódni, ezért érdemes mielőbb elkezdeni a kezelést. A fül-orr-gégészeti kivizsgálás ilyenkor elhanyagolhatatlan, hiszen a fülfájás okaira csak így derülhet fény.
Amint a diagnózis adott, a szakorvos rendszerint antibiotikumot vagy szteroidokat tartalmazó fülcseppeket ír fel a betegnek, ami jellemzően néhány nap alatt teljesen el tudja mulasztani a fájdalmakat, illetve a kapcsolódó gyulladást egyaránt.
A fülzsírdugó is okozhat fülfájást
Ha már a külső hallójárat betegségeiről beszélünk, mint a fülfájás okai, akkor nagyon fontos itt kiemelni a sorból az úgynevezett fülzsírdugót is. Ez a probléma kialakulhat az elégtelen higiénia következtében, de akár anatómiai okai is lehetnek.
Előfordulhat például, hogy valaki egyáltalán nem tisztítja a fülét, és emiatt halmozódik fel a fülzsír, de a helytelen fülpucolás szintén előidézheti ezt a problémát, akárcsak az, ha valakinek túl szűk hallójáratai vannak.
A fülzsír feltelítődése kezdetben csak hallásproblémákat okoz, majd később nagyon kellemetlen fájdalmakat idézhet elő. A szakorvos erre is felírhat fülcseppeket, de a leghatásosabb módszer a fül átmosása, ami a kellemetlenség azonnali elhárítását jelenti.
Középfülgyulladás
A középfül egyik leggyakoribb betegsége a kapcsolódó gyulladás, aminek következtében dobüregi vákuum alakul ki, és a fülfájás okai között vezető pozíciót tölt be. Lényege, hogy a gyulladás során az üregből eltűnik a levegő, azaz vákuumhatás jön létre és nyomás alakul ki.
Amennyiben ezt az állapotot a fülkürt nem tudja megszüntetni úgy, hogy átengedi a belső levegő pótlását biztosító légbuborékokat, akkor a dobüregi nyomás tartóssá válik, és a dobhártya a nyomáskülönbség hatására behúzódik, erőteljesen megfeszül.
Ez kellemetlen tüneteket idéz elő, így a fülfájás okai közül az elsődleges tényező, amihez sok esetben társul halláscsökkenés, fülzúgás, valamint természetesen szédülés.
Lényeges a gyors diagnózis, valamint a kezelés mielőbbi elkezdése, amivel kapcsolatban az elsődleges cél, hogy a fülkürt működése normalizálódjon. Ezt általában a kísérőtünetek enyhítésével lehet elérni.
A középfülgyulladást ugyanis gyakran idézi elő megfázás, az orrmelléküregek vagy az orrgarat gyulladása, illetve betegsége, aminek enyhítésével a betegség és a kapcsolódó fájdalom is mérsékelhető.
A középfülgyulladást gyakran vírusok is okozhatják
Fontos tudnivaló a középfülgyulladásról, hogy nagyon sok esetben nemcsak szövődményként, hanem akár kórokozók, vírusok közbenjárásával is megjelenhet. Ilyenkor a középfül nem gennyesedik be, de a dobhártya alaposan bevörösödhet.
A fülfájás okai közül a vírusos középfülgyulladás az egyik legfájdalmasabb, éppen ezért a leghatásosabb gyógymód az intenzív fájdalomcsillapítás, amihez a legtöbbször más gyógyszerre nincs is szükség, hiszen a vírusok ellen az antibiotikumok hatástalanok.
Kivételt képeznek az olyan esetek, amikor a vírus egy legyengült szervezetet támadott meg, hiszen ilyenkor a fülben elszaporodhatnak a baktériumok, és gennyes gyulladást válthatnak ki, aminek a visszaszorításához viszont már szükség lesz antibiotikumra.
Ha gennyes a középfül, baktérium áll a háttérben
Ha már így ráterelődött a szó, mindenképpen ki kell emelnünk a középfülgyulladás kapcsán azt az esetet, amikor a kérdéses régiót egy baktérium támadja meg. A kórokozó elszaporodásával a középfül gennyesedik, a dobhártyán látványos elváltozások keletkeznek.
Azon túl, hogy veszélyes, a gennyes középfülgyulladás minden esetben rendkívül nagy fájdalmakkal jár együtt, hiszen a felgyülemlő váladék nyomás alá helyezi a dobhártyát és kifelé feszíti azt.
Hogy a fülfájás okai megszűnjenek, elengedhetetlen ilyenkor a megfelelő antibiotikumos kezelés, ami egy-két nap alatt visszaszorítja a betegséget, a megfelelő fájdalomcsillapítók pedig csökkentik a kellemetlen tüneteket.
A dobhártya gyulladása
Noha megannyi külső és belső tényező képes átmeneti vagy tartós fülfájást okozni – így akár egy rossz fog vagy a légnyomás változása is –, azonban a dobhártya hólyagos gyulladása magasan kiemelkedik még a sorból a jelentősebb okokat figyelembe véve.
Ez az elváltozás különösen gyermekkorban jellemző, de felnőtteket is érinthet. Általában egy vírusfertőzés okozza, aminek részeként a dobhártya három rétege közül kettőben kellemetlen folyadékgyülem keletkezik, mely rengeteg tünetet okozhat.
A hallásromlás és a szédülés mellett például erőteljes diszkomfort érzet társul hozzá, így a fülfájás okai között ezt is mindenképpen számításba kell vennünk – különösen gyermekkorban.
A legtöbbször nem igényel kezelést, sem az antibiotikum, sem a felszúrás nem célravezető, de a rendszeres fül-orr-gégészeti ellenőrzés elengedhetetlen, akárcsak a helyi fájdalomcsillapítás.
Fülfájás gyerekeknél
Általánosságban elmondható, hogy évszaktól függetlenül igencsak gyakori probléma a fülfájás gyerekeknél. Ennek a hátterében részben a még fejlődő immunrendszer, részben az anatómiai tényezők állnak, amihez így is rengeteg kellemetlenség társul.
Tudni kell ugyanis, hogy a gyermekek esetén a fül és az orr között elhelyezkedő fülkürt nemcsak rövidebb, hanem egyben szűkebb is, mint egy felnőttnél, és bár ez a későbbiekben a fejlődés közben változik majd, azonban a kicsiknek sok kellemetlenséget okoz.
Emiatt a fülfájás gyerekeknél való előfordulása sokkal nagyobb, hiszen a fülkürt könnyebben elzáródik – egy nátha vagy az orrmandula megnagyobbodása is előidézheti –, így a középfül szellőzése megszűnik, ami egyenes út a kórokozók elszaporodásához és a gyulladáshoz.
Nagyrészt ennek köszönhető, hogy gyerekkorban olyan gyakori a savós középfülgyulladás, ami ráadásul rendkívül veszélyes lehet, hiszen sokszor válthat lappangóvá a betegség, ami fájdalmakkal nem jár, ellenben hallásromlás lehet a következménye.
A gyerekeknél jelentős veszélyforrás még a nyári szezon, amikor több időt töltenek strandon vagy medencében és víz kerül a fülükbe, ahol a bőr felázik, a kórokozók pedig elszaporodnak és fertőzéseket okoznak.
Mikor forduljunk orvoshoz, ha fáj a gyerek füle?
Az esetek jelentős többségében spontán gyógyulásról beszélhetünk abban az esetben, ha a fülfájás gyerekeknél vagy fiatal felnőtteknél jelentkezik, de vannak olyan tünetek, amelyekre érdemes odafigyelni, hiszen ilyenkor az orvosi segítség elhanyagolhatatlan.
Csecsemők esetén
A fülfájás kapcsán a csecsemőkhöz és a kisebb gyermekekhez kapcsolódó eljárást érdemes megkülönböztetni, hiszen egészen apró korban még nehezen tudják megmondani a kicsik, hogy mi a problémájuk.
Amennyiben azonban a csecsemő rendszeresen megpróbál a füléhez kapni, mindezt sírás, nyugtalanság, rossz alvás, étvágytalanság, kipirosodott fül és lázas állapot követi, akkor érdemes lehet megnézetni a kicsit egy gyermek fül-orr-gégész szakorvossal.
Kisebb gyermekek esetén
Amennyiben gyermekünk már elmúlt két éves, azaz tud beszélni, de legalábbis néhány olyan szót kimondani, ami segítség lehet a probléma beazonosításban, akkor érdemes odafigyelni rá, de még mindig inkább hagyatkozzunk a tünetekre.
Ezek a gyerekek már kaphatnak fájdalomcsillapítót, így érdemes követni a hatásukat, ha két nap után sem használnak tartósan, a fülfájás nem múlik el, akkor ne késlekedjünk felkeresni egy orvost.
Szintén így kell cselekednünk túlzottan magas, már csillapíthatatlan láznál, ismétlődő hányásnál, gennyes fülfolyásnál vagy a fül mögött megjelenő erőteljes bőrpír és duzzanat megjelenésénél.
Hogyan kezelhető otthon a gyerekek fülfájása?
Csak úgy, mint a felnőtteknél, ha a fülfájás gyerekeknél jelentkezik, akkor lehetőségünk van néhány otthoni módszer segítségével segíteni az állapotukat. Lássuk a lehetőségeket:
- Különösen szerencsések vagyunk abban az esetben, ha a lurkó már elég idős a fájdalomcsillapító készítmények fogyasztásához. Ezzel a legtöbb esetben ártalmatlan fülfájás néhány nap alatt elmúlik úgy, hogy a gyermek közben nem szenved.
- Amennyiben a gyermeknek is jól esik, akkor a fül melegítése is jó fájdalomcsillapító lehet sópárnával vagy infralámpával. Napi 4-5 alkalommal, átlagosan 15-20 percig kifejezetten hatásos eredmény érhető el vele.
- Ha a fülfájáshoz náthás állapot tartozik, akkor rendkívül lényeges, hogy a gyermek orrjáratai mindig tiszták legyenek, így folyamatos orrüreg-öblítés vagy orrspray alkalmazása javasolt.
- Sokan próbálkoznak ilyenkor gyógynövényi nedvek fülbe csöppentésével, ami rendkívül kockázatos. Amíg nincs diagnózis és nem látta orvos az elváltozást, addig ezt érdemes inkább mellőzni, akárcsak az olyan tevékenységeket, mint a strandolás, a medencében való fürdés vagy a hajmosás.
- Szintén hatásos praktika, ha a gyermek félig ülő helyzetben pihen, illetve alszik, mert ilyen pózban sokkal elviselhetőbb a fájdalom, mint fekvés során, amihez gyakran kellemetlen lüktetés társulhat.
A fülfájás kezelése
A fülfájás kezelése mindig összetett problémakör, hiszen nagyon sokféle tényező befolyásolhatja, hogy milyen gyógyszerek, milyen praktikák alkalmazhatók a mielőbbi javulás érdekében.
Ezt a témakört alapvetően két részre oszthatjuk, így beszélhetünk az orvosi kezelésről, valamint a kipróbált otthoni módszerekről, melyek enyhíthetik, esetenként elmulaszthatják a betegséget. Lássuk az egyes lehetőségeket!
A fülfájás kezelése orvos által
Hogy a fülfájás kezelése kapcsán az orvos milyen gyógyszert vagy megoldást alkalmaz, az minden esetben függ a fájdalom helyétől, jellegétől, illetve természetesen annak kiváltó okától egyaránt.
Külső hallójárati gyulladás esetén
Amennyiben a fül-orr-gégész diagnózisa szerint a páciensnek külső hallójárati gyulladása van, lényeges megvizsgálni a kórokozók típusát, és ha a problémát baktériumok, esetleg gombák idézték elő, akkor speciális antibiotikummal a betegség gyorsan orvosolható.
A legtöbb antibiotikum a fül esetében folyékony állagú, és a fülbe kell cseppenteni, de gyakran alkalmaznak kenőcsöket, sőt szájon át szedhető tablettákat is a körülmények függvényében.
Természetesen mindig a kiváltó ok megszüntetése a legfontosabb, ha ilyen gyulladásról van szó, így amennyiben a háttérben például allergiás panaszok vagy éppenséggel megfázás áll, akkor azokra helyeződik a hangsúly a kezelés során.
Középfülgyulladás esetén
A fül fájdalmát a legtöbbször középfülgyulladás idézi elő, ami nagyon sok esetben összefüggésben áll az orrjáratokkal. Ezért a fülfájás kezelése ilyenkor jellemzően az orr nyálkahártyáinak regenerálásával, duzzanatainak csökkentésével indul.
Mivel az ilyen orrsprayk jellemzően a garatba is eljutnak a használat során, ezért képesek ott és a fülkürtben is csökkenteni a duzzanatokat, vagyis a járatokat átjárhatóvá teszik, ami kulcsfontosságú feladat a középfülgyulladás gyógyításában.
A középfül szellőzése ugyanis elősegíti az itt lerakódott váladék kiürülését, ami a gyulladás hatására termelődött, és leginkább a fülkürt záródása miatt alakult ki. Bizonyos esetben az orvos ilyen esetekben is felírhat célzott antibiotikum-kúrát.
Amikor csak a gézcsík segíthet
Előállhat olyan eset is a fülfájás kezelése kapcsán, amikor semmi más nem segít, csak a gézcsík alkalmazása. A legtöbbször erre a külső hallójáratban megtalálható furunkulus, vagy köznapi nevén kelés miatt van szükség, ami óriási fájdalmakat tud előidézni a fülben.
Ennek a problémának a kezeléséhez a kelést meg kell tisztítani, majd fertőtleníteni, a felülfertőződés elkerülésének érdekében pedig antibiotikumos kenőccsel átitatott gézcsíkot vezetni a hallójártba, amihez fájdalomcsillapítót és gyulladáscsökkentőt írhatnak fel.
Vannak súlyosabb esetek – különösen, ha a keléshez kapcsolódóan bakteriális fertőzés, gyulladás alakult ki –, amikor a fül-orr-gégész szakorvos célzott antibiotikum tablettát is felír a páciensnek.
A dobhártya sérüléseit gyakran kezelik műtéttel
Azt már fentebb is említettük, hogy a fülfájás okai között a dobhártya sérülései vagy elváltozásai igencsak hangsúlyosak. Bár ezek a problémák sokszor maguktól is képesek gyógyulni, de valamikor elhanyagolhatatlan a műtéti beavatkozás.
Erre jellemzően a dobhártya szélét érintő sérüléseknél van szükség, amikor az elváltozás nemcsak a hallást befolyásolja, hanem fülfájdalmakat is okoz. A műtéti korrekcióval az orvos gyors és szakszerű segítséget tud nyújtani ilyenkor.
A fülfájás kezelése házilag
Természetesen rengeteg különféle, jól működő és bejáratott házi praktika is létezik arra az esetre, ha szeretnénk elkerülni az orvost, esetleg megtámogatnánk a doktor által felírt gyógyszerek hatását.
Csak óvatosan a házi praktikákkal
Azt azért nem árt leszögezni már itt az elején, hogy bár rengeteg az alternatív megoldás és lehetőség, azért nem árt óvatosnak lennünk, és csak akkor élnünk ezzel a lehetőséggel, ha teljesen biztosak vagyunk benne: nem valami komoly probléma okozza a fájdalmakat.
A fülfájás kezelése ugyanis sok esetben modern gyógyszereket igényel, és amennyiben a panaszok intenzívek, a tünetek súlyosabbá válnak ahelyett, hogy múlnának, akkor inkább forduljunk orvoshoz és csak kiegészítő jelleggel alkalmazzuk az alábbi praktikákat.
Minden egyéb esetben azonban bátran éljünk ezekkel a lehetőségekkel, hiszen bizonyítottan sokat használnak, ha fülfájásról van szó.
Kövirózsa nedve
Az egyik legismertebb és alighanem leghatékonyabb alternatíva a fülgyulladás esetén a kövirózsa használata. A legtöbb kertben megtalálható, de temetőkben biztosan könnyen hozzáférhető, és kiválóan alkalmazható gyulladásra, de nem minden alkalommal ideális.
Ezért csak orvosi egyeztetés után alkalmazzuk, napi szinten három-négy alkalommal egy cseppet, közvetlenül a kövirózsa húsos leveléből cseppentve.
Sóoldatos orröblítés
Mint ahogyan a fentiekből már kiderült, a legtöbb esetben a fülfájás hátterében az orrüregeket érintő probléma áll, ezért nagyon lényeges, hogy ezt a testrészt megpróbáljuk minél tisztábban és átjárhatóbban tartani, amihez használhatunk házi orrcseppet vagy öblítőt is.
Ehhez nincs szükség másra, csak 1 liter felforralt csapvízben feloldani legalább 9 gramm konyhasót, és az így kapott oldatot naponta több alkalommal – legalább 3 óránként – csepegtetni az orrnyílásokba, oldalanként 3-5 cseppet.
A legjobb, ha ezt a sóoldatot nem csak belecsepegtetjük az orrlyukakba, hiszen a fülfájás kezelése kapcsán sokkal hatékonyabb, ha megfelelő eszközökkel át tudjuk mosni a teljes orrüreget.
Fülfájás kezelése melegítéssel
Klasszikus nagymama módszer: ha fáj valami, akkor a legjobb, amit tehetünk, az a melegítés. Bár nem minden esetben igaz állítás, ellenben a fülfájás során a legtöbbször jól esik a meleg, ami annak köszönhető, hogy ilyenkor gyorsul a vérkeringés, és javul a fül anyagcseréje.
Ha nincs otthon más, a zokniba tett konyhasó felmelegítése is jó megoldás lehet, de az infravörös fény a megfelelő óvintézkedések mellett szintén sokat segíthet abban, hogy múljon a fájdalom és a gyulladás.
A forró vizet, a gőzölést vagy az olajpakolásokat a fül esetében azonban nem szabad alkalmazni.
Fülfájás kezelése hűtéssel
Amikor a külső hallójárat gyulladásba kerül, a melegítés sok esetben kellemetlenséget okozhat. Ilyenkor a hűtés lehet az alternatíva, azonban nagyon fontos az óvatosság, mert a hideg bár jól esik a felhevült, gyulladt területnek, de csak minimális mennyiségben.
Amennyiben ugyanis az adott területet túlzottan lehűtjük, már-már lefagyasztjuk, akkor azzal sajnos rengeteg egyéb betegséget is előidézhetünk, tehát könnyedén áteshetünk vele a ló túlsó oldalára.
Próbálkozzunk gyógynövényekkel
Vannak olyan gyógynövények, amelyek köztudottan jó hatást gyakorolnak a fülfájásra, hiszen fájdalom- vagy gyulladáscsökkentő hatásúak. Ilyen a citromfű, a kamilla, a gyöngyvessző vagy a fűzfakéreg tea, amelyek rendszeres fogyasztása ilyen állapotban jó eredményt hozhat.
A fülgyertya nem mindig szerencsés
Mivel házi praktika és egyre többen próbálkoznak vele, ezért fontos kiemelnünk itt, hogy a fülgyertyával is elérhető jó eredmény, ha a fülfájás kezelése a cél otthoni körülmények között, azonban sokszor sajnos nem a legszerencsésebb.
A fülgyertyával általában akkor segíthetünk, ha fülzsír-dugó okozza a fülfájást, hiszen optimális esetben fel tudja oldani a fülzsírt, ami ettől részben vagy teljes egészében ki tud ürülni a hallójáratból.
Gyakran azonban nem működik, és szerencsésebb inkább szakemberhez fordulni a mielőbbi gyógyulás érdekében, mert a fülgyertya alapvetően egy rendkívül veszélyes eljárás.
Éjszakai fülfájás
Amennyiben a fülfájás szóba kerül, minden esetben külön kell beszélnünk az éjszakai fülfájás problémájáról. Ennek az oka nem más, minthogy rengetegen tapasztalnak a betegség kapcsán kizárólag éjszaka jelentkező tüneteket, ami sokakat összezavar.
Nem véletlenül, hiszen rengeteg olyan eset van, amikor a tünetek napközben elviselhetők, majd miután a páciens lefeküdt aludni, nagyon kellemetlen, csak fájdalomcsillapító hatására múló fájdalmat tapasztal a fülében.
Ez az éjszakai fülfájás, ami elsőre valamiféle különálló problémának tűnhet, de valójában nem az, csak arról van szó, hogy a fülben jelentkező fájdalom napközben még gyakran elviselhető, amint azonban a beteg fekvő helyzetbe került, azonnal kínzó kellemetlenséggé fajul.
A legfőbb probléma a fekvés
Ha éjszakai fülfájástól szenvedünk, könnyen előfordulhat, hogy a fülünkkel nincs is semmi probléma, hanem az úgynevezett fülkürt elzáródása áll a háttérben, aminek az oka a fekvés, illetve az anatómiai tényező is lehet.
Napközben ugyanis az ember jellemzően tartja a saját fejét, a fülkürtön át tehát akadálytalanul tud haladni a levegő, a szinte folyamatos rágás és nyelés pedig tornáztatja az izmokat ahhoz, hogy ez a folyamat fenntartható maradjon. Éjszaka azonban ez az állapot megváltozik.
Alváskor ugyanis nem rágunk, csak ritkán nyelünk, és emiatt a fülkürt nem nyílik, a középfülben pedig vákuum keletkezik, aminek a hatására a dobhártya beszívódik. Ez a jelenség azon túl, hogy nem feltétlenül egészséges, gyakran jelentős fájdalommal jár.
Általában már néhány órával az elalvás után jelentkezik, és bár néhány nyeléssel, illetve a fekvőhelyzet módosításával gyorsan orvosolható, de az éjszakai fülfájás így is sokaknak megkeseríti az életét, és teszi szükségessé a fájdalomcsillapítók rendszeres használatát.
Van megoldás az éjszaki fülfájásra?
Léteznek otthoni praktikák, amelyek az éjszakai fülfájás kapcsán sokak számára hoztak tartós enyhülést, azonban közel sem biztos, hogy az ilyen megoldások mindenkinél egyformán működőképesek lesznek.
Példának okáért valakinek egy gyógypárna, az orrüreg lefekvés előtti kimosása vagy a fejet megemelő testhelyzetben történő alvás használ, másnál azonban egyik ilyen alternatíva sem működik.
Ezért lényeges, hogy ilyen esetekben felkeressünk egy fül-orr-gégész szakorvost, aki hasznos, személyre szabott tanácsokkal, esetenként célzott beavatkozásokkal tud segíteni abban, hogy az éjszakai fülfájásra mielőbb megoldást találjunk.