Blog
  1. Híreink
  2. Prosztatatumor: Forduljon időben szakemberhez!
Menü
Blog
  1. Híreink
  2. Prosztatatumor: Forduljon időben szakemberhez!

Prosztatatumor: Forduljon időben szakemberhez!

Prosztatatumor: Forduljon időben szakemberhez!

A kor előrehaladtával szerencsére egyre több férfit foglalkoztat a probléma és keres meg szakembert a mielőbbi gyógyulás végett, ám fontos megjegyezni, hogy a betegek többsége sajnos még mindig nem jelentkezik időben panaszaival, csak rendszerint akkor, amikor betegsége már előrehaladott stádiumba ért.

Mely tünetek utalhatnak prosztatatumorra?

A prosztata megbetegedésének egyik jellemzője, hogy tünetei lassan és fokozatosan alakulnak ki, éppen ezért kell hangsúlyozni az ezirányú orvosi vizsgálat jelentőségét! A betegség első tünetei közé tartozik a vizelet akadozó, vékonyabb sugárban történő indulása, majd fokozódik a gyakori vizeléssel még éjszaka is.

Mit tegyek, ha a fenti tüneteket tapasztalom?

Tévhit, hogy a betegség a múló férfikor jellemzője, hiszen ma már számos orvosi készítmény és praktika áll az urak rendelkezésére a betegég kezelésében, éppen ezért javasolt időben szakorvos segítségét kérni! Megfelelő időben történő intézkedéssel a panaszok jól kezelhetők, a folyamat lassítható, így a betegség akár műtéti beavatkozás nélkül is gyógyítható. Ehhez azonban mielőbbi orvosi konzultáció és kezelés szükséges! Amennyiben a fentiekhez hasonló tüneteket észlel, keresse fel intézményünket, ahol személyre szabott ellátásáról kiváló szakembergárdánk gondoskodik.

Hívás