Tudástár
  1. Tudástár
  2. Mellhártyagyulladás

Mellhártyagyulladás

Mellhártyagyulladás

A mellhártyagyulladásról röviden

A mellhártyának két lemeze van, melyeket fali és zsigeri mellhártyának neveznek. Ezek a tüdőt és a mellkas belső felét borítják. Összetett szerepük van: egyrészt közvetítik a mellkasfal tágulását és összehúzódását a tüdőállomány felé, másrészt mechanikai és immunológiai védelmet biztosítanak a tüdőnek. Közöttük egy filmszerű folyadékréteg van. Ez a folyadékréteg teszi lehetővé azt, hogy a két réteg lélegzetvételkor el tudjon egymáson mozdulni.

Ez a folyadék mellhártyagyulladás esetén felgyülemlik, gennyessé is válhat és akár a tüdőt is összenyomhatja, ha túlzott mértékben megszaporodik.

A mellhártyagyulladás előfordulása

Ez a betegség meglehetősen ritka, rendszerint csak súlyos tüdőgyulladás esetén fordul elő. A gyenge immunrendszerrel rendelkező személyek nagyobb mértékben vannak kitéve a mellhártyagyulladásnak. Nemek közötti eltérés az esetszámot illetően nem figyelhető meg, nők és férfiak körében egyforma gyakorisággal jelentkezik.

A mellhártyagyulladás okai

A mellhártyagyulladás közvetlen kiváltó oka általában valamilyen bakteriális fertőzés, ritkábban azonban vírus is állhat ennek hátterében. Ezek sokszor ugyanazok a kórokozók, amelyek a tüdőgyulladás kialakulásáért is felelősek. A legtöbbször a tüdőgyulladás szokott ráterjedni a mellhártyára, de előfordul csak magának a mellhártyának a gyulladása is önállóan. A tbc is kiválthatja a betegséget. A mellhártyát érintő gyulladások, egyéb panaszok más betegségek kísérőjelenségeként is feltűnhetnek. Erre példaként említhető az akut hasnyálmirigy-gyulladás, de daganatos betegségeknél is megfigyelhető a kóros folyadéktermelés. Utóbbinál gyakori mellkascsapolást szükséges végezni ahhoz, hogy a folyadéktermelés mértéke csökkenjen.

A mellhártyagyulladás tünetei

A betegség tünetei meglehetősen specifikusan mutatkoznak meg. A folyadékgyülem által kiváltott közvetlen nyomás, továbbá a területen bekövetkezett gyulladás hatására fájdalom jelentkezik a mellhártyában, ami a be- és kilégzés során érezhető. Ebből a tünetből csak az derül ki, hogy a panaszok a mellhártyában bekövetkezett kóros elváltozásokra vezethetők vissza, azonban nem lehet következtetni arra, hogy a betegség milyen eredetű.

A fájdalom és nehézlégzés tünetein kívül tapasztalhatunk még lázat, étvágytalanságot, bágyadtságot, gyengeséget. Többeknél az is megfigyelhető, hogy sokszor arra az oldalra feküdve mérséklődnek a fulladásos tünetek, amely a betegségben érintett. Ennek az az oka, hogy ilyenkor a tüdő egészséges része jobban ki tud térni működés közben, ezzel hatékonyabbá is válik a légzés során.

A tüneteknél kell kitérni az úgynevezett száraz és nedves mellhártyagyulladás néven említett elkülönítésre is.

A száraznak nevezett típus a gyulladás kezdeti és végső szakaszában is észlelhető. A kezdeti stádiumban a termelt folyadék még nem túl nagy mennyiségben van jelen, a lemezek pedig összedörzsölődnek, ez okozza a minden lélegzetvételnél jelentkező fájdalmat. Amikor a beteg gyógyulni kezd és a gyulladás eltűnőben, visszahúzódóban van, akkor is megfigyelhetünk ehhez hasonló jelenséget.

A nedvesnek nevezett típusban olyan mennyiségű folyadékgyülem is keletkezhet, ami feszülő érzéssel járhat, sőt a tüdőre nehezedő nyomás csökkenti annak felületét, ami nehézlégzést, légszomjat, fulladásos tüneteket okozhat.

A mellhártyagyulladás diagnózisa

A szakorvos – a beteg kikérdezését követően – először meghallgatja a légzést annak érdekében, hogy megállapítsa, hogy mellhártyagyulladásról van-e szó. Szükség van röntgenes vizsgálatra, valamint vérvizsgálatra is, hogy kiderüljön, milyen fertőzés áll a háttérben, illetve hogy tüdőgyulladás esete is fennáll-e. Az ultrahangvizsgálat segítségével megállapítható, hogy milyen mértékű, vastagságú a felgyülemlett folyadék. A mellhártyagyulladás bizonyos autoimmun betegség első tünete is lehet, ennek kiderítéséra részletesebb vizsgálatot rendelhet el az orvos.

A mellhártyagyulladás kezelése

A kiváltó okok és a jelentkező tünetek is befolyásolják a kezelés jellegét. Amennyiben a betegség miatt létrejött folyadékréteg nem különösebben vastag, akkor rendszerint elegendő lehet gyulladáscsökkentő és antibiotikumos kezelés. Ha viszont vastagabb, jóval gennyesebb jellegű a folyadékgyülem, akkor mellhártyacsapolásra is szükség lehet. Ez jelenthet egyszeri alkalmat, de lehet folyamatos jellegű is.

A kezelés jellemzően akkor is kórházban zajlik, ha nincs szükség a folyadék leszívására, mivel az antibiotikum adagolása vénásan történik. Csak a nagyon enyhe gyulladással és vékony folyadékgyülemmel jelentkező betegség kezelése történhet otthoni körülmények között. A terápia időtartama eléggé változó lehet, de sokszor elhúzódó, akár egy hónapig is tartó gyógyulási időszakra kell számítani.

A kezelést sokszor szükséges kiegészíteni gyógytornászok közreműködése mellett végzett fizikoterápiával. Ennek az a célja, hogy a mellhártya lemezei ne tapadjanak össze és a terápia végére ismét normalizálódjon a légzés. Ennek elmaradása azzal járhat, hogy hegesedés, összetapadás jöhet létre, ami a későbbiekben akadályozni fogja a légzést.

A mellhártyagyulladást a tüdőgyulladásnál súlyosabb betegségként tartják számon, amibe súlyosságtól függően akár bele is lehet halni. Ebből a szempontból különösen veszélyeztetettek a gyenge immunrendszerrel rendelkezők, az egyéb, más betegségekkel élők (pl. cukorbetegek), az elhízottak, de a nagyon idős emberek és a nagyon kicsi gyermekek is.

Szövődmények között a tüdő kilyukadása, összeesése is bekövetkezhet, ami életveszélyes állapotot jelent és azonnali beavatkozást igényel. A fertőzés hasi fájdalmakkal járó hashártyagyulladást is okozhat, ha a hasüreg felé terjed.

A megelőzést illetően azt kell kiemelni, hogy mindig helyezzünk nagy hangsúlyt az immunrendszerünk erősítésére, ami mind a megelőzéshez, mind a betegségből való gyógyuláshoz hatékonyan járulhat hozzá. Fel lehet még hívni a figyelmet a tüdőgyulladás megelőzésére szolgáló védőoltásokra jelentőségére is, mivel a két betegség kórokozói sokszor azonosak.

Hívás