A depresszióról röviden
A depresszióra a hétköznapi emberek – különböző okok miatt – csak egyszerűen „rosszkedv”-ként tekintenek, holott egy betegségről van szó, ami kezelhető. Olyan állapotra utal, amiben a beteg az életét sivárnak, nyomasztónak éli meg, hangulati és érzelmi zavarok válnak jellemzővé nála. A gondolkodás lelassul, közöny, motiválatlanság uralkodik el a páciensen, aktivitása csökkenő tendenciát mutat.
A cikk témája a depresszió unipoláris változata, aminek lényege, hogy a hangulatnak csak egyirányú, mégpedig negatív irányú elmozdulása figyelhető meg.
A depresszió előfordulása
A fejlett ipari társadalmakban 10-15% körüli hányadát érinti a lakosságnak ez a betegség, hasonló adatok figyelhetők meg Magyarországon is. Gyermekkorban az előfordulás mindkét nemnél azonos számban van jelen, viszont felnőttkorban a nőknél kétszer olyan gyakoribb, mint a férfiaknál. Hazánkban a húszas évek környékén, valamint a 45-50 éves kor tájékán fordul elő legtöbbször.
A depresszió okai
Az okok között többféle, különböző oldalról közelítő magyarázat is fellelhető.
Az egyik ilyen genetikai szempontból vizsgálta a betegség kialakulását. Itt az orvostudomány arra jutott, hogy mindenképp kimutatható az örökletes tényező hatása, mivel a depressziósok hozzátartozói között közel egyötöd arányban jelenik meg a betegség.
A hormonális hatások szintén befolyásoló tényezők. Meghatározó szereppel bír ebben az esetben a mellékvesekéreg által termelt kortizol, azaz stresszhormon. A depresszióban szenvedőknél ennek a szintje viszonylag magas, mivel a depressziót megelőzően gyakoriak a stresszes élethelyzetek. A munkahely vagy egy közeli családtag elvesztése, valamint más negatív életesemények sokszor indítják el a folyamatot. Ezek feldolgozása a beteg számára egyedül sokszor nagyon nehéz vagy lehetetlen, ezért mindenképp szakember bevonása válik szükségessé.
A betegség kialakulására biokémiai alapokon nyugvó magyarázatok is születtek. Itt elsősorban a szerotonin és a noradrenalin vegyületek kölcsönhatása, aktivitása, egyensúlya határozza meg a depresszió megjelenését.
A pszichológiai elméletek is különböző nézőpontokból vizsgálják a kérdést. A kognitív iskola szerint a negatív gondolkodás szerepének jelentőségére mutatnak rá, melynek jellemzője, hogy a beteg negatívan látja az életét minden idősíkot figyelembe véve, amihez társul még a negatív élmények felnagyítása és a pozitív élmények eljelentéktelenítése is. A pszichológia által bevezetett tanult tehetetlenség fogalma is kapcsolódik a depresszióhoz. Ilyenkor a beteg érzése az, hogy nincs semmilyen hatása az életének befolyásolására, ebből következően a negatív események elhárítására sem lehet képes. A viselkedéslélektan pedig a pozitív megerősítések hiányát hangsúlyozza a betegség szerepében.
A depresszió tünetei
A tünetek között az érzelmi, hangulati zavarok a meghatározóak, melyek mértéke meglehetősen változó. Az enyhe kedvetlenségtől kezdve a teljes lehangoltságig mozog a skála. Ennek fizikailag is látható jelei vannak, különösen a beteg arcán. Jól megfigyelhető a gondterheltség, a lefelé lógó szájszélek vagy a homlokráncok. A beszéd ritkább, halkabb, gyengébb. A kommunikációt támogató eszközök, mint a mimika, gesztikuláció intenzitása csökken. A beteg eleinte gyakran hajlamos a sírásra, de a későbbi, súlyosabb stádiumban már sokszor erre is képtelenné válik.
Az érzelmi állapotot bővebben jellemezve kijelenthető, hogy a depresszióban szenvedő személy negatívan látja saját helyzetét, szomorúság és kilátástalanság övezi. Saját magát haszontalannak, értéktelennek látja, egyértelműen önértékelési zavarokban szenved. Jövőjét illetően szintén a kilátástalanságot, motiválatlanságot tartja leghangsúlyosabbnak. Döntési helyzeteken gyakran tanácstalan, érdeklődése egyre jobban beszűkül, gondolkodása lassul. Ezekhez gyakran társul még a figyelemzavar, illetve egyes betegek a szellemi teljesítmény romlásáról is beszámolnak.
Érdemes kicsit részletesebben megvizsgálni az érdeklődés beszűkülését, mivel ez egy meghatározó tünete a betegségnek. Az enyhébb stádiumokban a kezdeményezőkészség és a lendület csökkenése figyelhető meg. Később fáradtság, lelassult életforma, hosszas ágyban fekvés, a közösségi élet hiánya mutatkozik meg. A közömbösség, beszűkülő érdeklődés ellentétje a szorongás révén kialakuló nyugtalanság, aminek szintén vannak külső megjelenési formái. Ezek a gyakori kéztördelés, különböző testi kényszermozgások. A depressziósok jelentős részénél a végső stádiumban komolyan felmerül az öngyilkosság gondolata mint a terhektől való megszabadulás egyetlen megoldása. Ilyenkor a beteg már a lehangoltságot sem képes átélni.
A másik leggyakoribb tünet az alvászavar, amelynek többféle változata is előfordulhat. Ilyenek a korai ébredés, a gyakori felébredés és az elalvásra való képesség nehézsége is. Sokszor a beteg akkor is fáradtnak érzi magát, amikor biológiai értelemben is megfelelő mennyiségű alváson van túl. Megfigyelhető még emésztőrendszeri zavarok, többek között étvágytalanság, székrekedés, hasmenés. A szexuális vágy csökkenése is egyértelműen jelentkezik.
Az atípusos depresszió tüneteit is meg kell említeni, amelyek sokszor a fenti tünetek ellenkezői. Étvágytalanság helyett túlevések, alvászavarok helyett túlzott alvásigény lép fel. Egyoldalú negatív hangulat helyett hangulatingadozás jellemző, ahol a beteg képes örömöt átélni bizonyos esetekben.
A depresszió diagnózisa
A diagnózis felállításához pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus szükséges.
A major depresszív zavar felismeréséhez a következő állapotok létét kell vizsgálat alá vetni:
- állandó fáradtság,
- alvászavarok, álmatlanság vagy túlzott alvásigény,
- étvágyváltozások, súlycsökkenés, súlynövekedés,
- érdeklődés beszűkülése, boldogságcsökkenés,
- a nap jelentős részében rossz, levert hangulat,
- nyugtalanság, szorongás, túlzott mozgásigény vagy gátoltság érzése a hétköznapi élet során,
- jelentéktelenség, súlyos bűntudat, haszontalanság érzése, motiválatlanság,
- figyelemzavar, döntésképtelenség, szellemi teljesítmény visszaesése, koncentrációzavar,
- egyre gyakrabban való elgondolkodás a haláról, öngyilkosságról.
Major depresszív zavarban szenved az a személy, akinél a fentiek közül legalább öt – gyógyszerhez nem köthető – tünetegyüttes megfigyelhető és a depressziós epizód miatt legalább két héten át cselekvőképtelen állapot állt elő. Visszatérő depresszióról akkor beszélünk, ha az imént jellemzett depressziós epizód egy éven belül háromszor is megjelenik. A depressziót aszerint is meghatározhatjuk, hogy mihez kötődik. Szezonálisnak nevezzük a betegséget, ha kialakulása évszakok szerint alakul. Ilyenkor az őszi, téli hónapok során gyakoribb az előfordulási arány. Depresszió a szülés utáni hetekben is jelentkezhet, ezt posztpartum depressziónak nevezzük. Ezeknek a tényezőknek a vizsgálata a diagnózis felállításánál szintén fontos. Ha a fenti felsorolásból csak 3-4 van jelen az érintett személynél, de hangulata nyomottnak nevezhető, akkor disztímiás zavar a diagnózis megnevezése.
Ahogy fentebb is utaltunk már rá, a depresszió nem egyszerűen csak rosszkedvet jelent, mint ahogy azt a laikusok gondolják, hanem egy betegség, amit diagnosztizálni, majd kezelni kell. Ehhez mindenképp szakemberre van szükség. Magánrendelésünkön szakorvosaink Önre és panaszaira maximálisan odafigyelve fogják megkeresni a kiváltó okokat és olyan kezelést fognak javasolni, ami Önnek leginkább megfelelő.
A depresszió kezelése
A kezelési lehetőségek széles skálán mozognak, és a depresszió okainak magyarázataihoz kötődnek.
Az orvostudomány a depresszióra életveszélyes állapotként tekint, mivel hatékony kezelés nélkül könnyen olyan állapot alakulhat ki a betegnél, amivel saját vagy mások életében is kárt tehet. Amikor már az illető képtelen magát ellátni, elhanyagolja magát, illetve öngyilkossági hajlam vagy annak kísérlete merül fel, mindenképp kórházi kezelés válik indokolttá. Sokszor már magához a diagnózis felállításához is kórházi kivizsgálás szükséges.
A kezelés célja minden esetben ugyanaz. A tünetegyütteseket megszüntetni, kezelni kell, a visszaesést meg kell előzni, valamint az észlelő és megismerő funkciók sérülékenységében csökkenést kell elérni.
A gyógyszeres kezelésnél a szervezetben zajló felborult biokémiai folyamatok összehangolását, egyensúlyát kívánják visszaállítani. Ezeknek az antidepresszáns szereknek ma már sok különböző fajtája ismert. A gyakorlatban használt gyógyszerek a központi idegrendszer szerotonin- , noradrenalin- vagy dopaminanyagcseréjét fokozza. Az úgynevezett MAO-bénítók megakadályozzák a noradrenalin lebontását, így növelve meg annak szintjét a véráramban és csökkentve ezzel a depresszió tüneteit. A szelektív szerotonin-visszavételt gátló szerek a szerotonin aktivitását befolyásolják kedvezően. Az SNRI-típusú készítmények a noradrenalin visszavételét gátolják szelektív módon. Külön csoportba sorolandók azok a készítmények, amelyek kettős hatásúak. Ha a betegnél a szorongás a meghatározó, akkor érdemes szorongáscsökkentővel kiegészíteni a kezelést, más esetben a nyugtató hatású készítmények alkalmazása mellett kell dönteni.
Meg kell jegyezni, hogy az új, modern gyógyszerek már nem befolyásolják negatívan a figyelmet és a mozgáskoordinációt, ezért autóvezetés mellett is használhatóak.
Általában a gyógyszeres kezelésről még azt is fontos tudni, hogy hatása lassan, akár 3-4 hét alatt áll be, ugyanakkor mellékhatásaik már azonnal jelentkeznek. Ilyenek a csökkent szexuális vágy, bizonyos mértékű vizeletinkontinencia, szédülés, hányinger, nyugtalanság, álmatlanság, szájszárazság. Ezért kiemelt jelentőségű mindezekről a beteget tájékoztatni, hogy megelőzhető legyen a gyógyszerek szedésének idő előtti abbahagyása. Abban az esetben mindenképp gyógyszert kell váltani, ha a beteg állapotában 4-6 hetet követően sem következik be érdemi javulás. Sikeres gyógyszeres kezelés esetén azt legalább 6, de optimális esetben 9-12 hónapon át kell folytatni.
Egy sikeres kezeléssel a következő depressziós epizód kialakulásának esélye jelentősen csökken, 70-80%-ról körülbelül 20%-ra. Fenntartó kezelésre az első depressziós epizód után legalább hónapig van szükség, több epizód után azonban akár évekig is.
A gyógyszeres kezelésen kívül vannak egyéb lehetőségek is, ezek egyike a ma már kevésbé alkalmazott elektrokonvulzív terápia. Akkor döntenek jellemzően az alkalmazása mellett, ha gyors eredményre van szükség, illetve ha más kezelés nem hoz kézzelfogható eredményt. A szezonális depressziónál lehet eredményes a fényterápia, az alvásmegvonást pedig az enyhe és közepesen súlyos depresszióknál lehet inkább hatékony.
A pszichoterápia is más-más eszközökkel és módszerekkel próbálja kezelni a betegséget. A kognitiv pszichoterápia például azt célozza meg, hogy elősegítse a beteg pozitív hozzáállását saját magához, az automatikusan jelentkező negatív véleményeket pedig háttérbe szorítsa. A pszichodinamikus irányzat szabad asszociációs módszer révén tárja fel a depressziót előidéző problémákat, a beteget pedig megtanítja a kudarcok kezelésére, feldolgozására. Ezen felül célja még a függőségek folyamatos kiiktatása. Meg kell említeni a viselkedésterápiát alkalmazókat is, akik az örömteli élethelyzetek biztosításában, a beteg szociális készségeinek fejlesztésében segítenek. Figyelmen kívül hagyják a páciens negatív, lehangolt megjegyzéseit, ezzel is próbálva megerősíteni a nem depressziós viselkedést. Végül az interperszonális pszichoterápia módszeréről is fontos szót ejteni. Itt a kiindulópont az, hogy négy olyan problémakör van, ami az emberi kapcsolatokat érinti és depresszióhoz vezet. Ezek a következők: gyász, szerepváltás (pl. szülővé válás), szerepek eltérő értelmezése és a kapcsolatokat jellemző „szociális sutaság”. A terápiát vezető személy ezekhez kapcsolódóan szembesíti a beteget a viselkedésének másokra gyakorolt következményeivel, hatásaival.
A depresszió gyógyulási esélyei
Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy fent ismertetett terápiák – különösen a gyógyszeres és a pszichoterápiás kezelés – valamilyen kombinációja vezet a legjobb eredményre, önmagukban alkalmazva azok kevésbé hatékonyak.
A betegség elején elsősorban a gyógyszerek szedése bizonyult inkább hatékonynak, később pedig a pszichoterápia vezetett jobb eredményre. Fontos megemlíteni, hogy a visszaesés szempontjából a kognitív pszichoterápia alkalmazása bizonyult eddig a leghatékonyabbnak.
Külön kell szólni a család, a hozzátartozók és a barátok szerepéről a betegségből való gyógyulás esélyeit illetően. Elsőként a felismerésben, az orvoshoz fordulás erősítésében kell kiemelni az ő jelentőségüket, mivel a betegek többsége a kilátástalanság érzése és a motiválatlanság miatt magától egyébként nem fordulna szakemberhez. Ezt követően is fontos szerep hárul rájuk, melyek között a gyógyszerszedési szokások ellenőrzése, valamint a terápiákon való folyamatos részvétélre buzdítás említhető meg. Mindezeken túl pedig biztosítaniuk kell a pozitív, türelmes környezetet, ami szintén nagyban segíti a gyógyulást.
