A fülzúgás

A fülzúgás

A fülzúgásról röviden

A fülzúgás, vagy latin nevén tinnitus olyan hangérzet, amelyet a beteg annak ellenére észlel, hogy nem hat rá külső akusztikus inger. Keletkezési helye lehet a hallószerv, a hallópálya vagy az agy különböző részei. A legkülönbözőbb típusú hangokat hallja ilyenkor a páciens. A hang lehet egyszerű vagy összetett, mély vagy magas, bizonyos helyzetekben pulzáló, de az esetek többségében állandó. Maga a hang sok ismert hangra emlékeztethet. Ez lehet kopogás, berregés, zúgás, zümmögés, morajlás, búgás, csengés, sistergés, fütyülés, ciripelés, de akár sziszegés is. A leginkább kellemetlen az benne, hogy képes teljesen tönkretenni a koncentrációt, a figyelmet teljesen saját maga felé irányítja, sokszor képtelenné téve a normális gondolkodásra, dolgokra való odafigyelésre, a megfelelő munkavégzésre az embert. Ezért utaltunk rá, hogy ezt csak az tudja igazán átérezni, aki ténylegesen hosszabb ideig átélt ilyet. Kezeletlensége esetén a beteg gyakran teljesen kétségbe esik, szellemi és fizikai kimerülés lesz úrrá rajta, növekvő alvászavar, depressziós tünetek jelennek meg, de vannak, akik az öngyilkosságot is megkísérlik. Az esetek nagy részében szubjektív jelenségről van szó, ritkán fordul elő objektív fülzúgás. Önmagában nem nevezhetjük betegségnek, hanem tünetként tekintünk rá, aminek hátterében rendkívül változatos okok húzódhatnak meg. Emiatt az is érdemes már az elején leszögezni, hogy a fülzúgás modern kezelése nem kizárólag fül-orr-gégész szakértelmére szorítkozik, hanem adott esetben több más szakterület bevonása (pl. neurológia, kardiológia, pszichoterápia) bevonása is indokolttá válhat.

A fülzúgás előfordulása, okai

A fülzúgás előfordulására különböző vizsgálatok, becslések vannak, melyek alapján a népesség 10-35%-a lehet érintett benne. Ezen belül a lakosság 1%-át teszi ki azok száma, akiknél az életminőséget jelentősen befolyásoló súlyos panaszként jelentkezik. Leginkább a középkorú, illetve idősebb korosztálynál fordul elő, de manapság egyre több fiatalt is érint. Viszonylag sokan vannak köztük vezető beosztású, jelentős napi stressznek kitett személyek. Gyakorisága nőknél és férfiaknál közel azonos, gyermekeknél ritkábban jelentkezik.

Az okok kapcsán először a fülzúgás két típusáról, az egymástól élesen elkülöníthető objektív és a szubjektív fülzúgásról kell beszélnünk.

Az objektív fülzúgás

Objektív fülzúgásról akkor van szó, ha a beteg fülzúgását – rendszerint csak fonendoszkóppal – az orvos vagy más személy is hallja. Kiváltó tényezői többfélék lehetnek, ezeket fogjuk most végigjárni.

1. Érrendszeri problémákkal összefüggő fülzúgás

Normális esetben a pulzus nem hallható, ráadásul a belső fülben lévő csigában található Corti-szervnek az a része, ami a hanghullámokat idegimpulzusokká alakítja, nem tartalmaz ereket. Érszűkületek fennállásakor – ide értve a nyaki és gerincoszlopi fő verőereket is – , továbbá szívhibák esetén azonban az áramlási hangok a fül felé vezetődhetnek. A verőerek megbetegedései a pulzussal szinkron dobbanásokkal és suhogásokkal járhatnak. A kezelőorvos sokszor hallja is ezeket az áramlási hangokat fonendoszkóp segítségével, előfordul azonban az is, hogy fonendoszkóppal sem hallani a hangot, ilyenkor a beteg megfigyelése alapján próbálnak erre a problémára következtetni. A kiváltó okok a fej-nyak  területén fellépő, úgynevezett arteriovenózus shuntök, azaz az artériák és vénák közötti összeköttetések kóros elváltozásai, továbbá az artériás és vénás rendszer kóros eltérései lehetnek.

Az arteriovenózus shunt-re egy jellemző példa a belső nyaki artéria és a vertebrális vénák közötti kóros összeköttetések. Ez csak elvétve eredményez súlyos tüneteket, kezelést ritkán igényel, de indokolt esetben szelektív érelzárásra vagy az érintett erek műtéti lekötésére lehet szükség.

Szerzett shunt-ökre is van példa, ezeket például a középfülben megjelenő daganatok váltják ki, ami fülzúgást idézhet elő. Ezt a típust a betegek gyenge vagy ütő hangként érzékelik általában, amihez sokszor halláscsökkenés is társul. Az eltérés mikroszkóppal is szokott látszódni a dobhártya mögött vöröseskék massza formájában. Ha a dobhártyához közel helyezkedik el az érburjánzás, akkor a pulzussal szinkron mozgását is lehet látni. A nagyobb daganatok nyomást helyezhetnek a IX., X., és XII. agyidegekre is. CT-vizsgálat segíthet feltárni a problémát, amely kimutatja a csontpusztulást a középfülben, illetve annak környékén. A megoldás szelektív érelzárás vagy műtét lehet, attól függően, hogy milyen kiterjedtségű daganatról van szó.

Az érrendszeri diszfunkciók következő fülzúgást kiváltó oka az artériás eredetű fülzúgás. Itt egész pontosan a nyaki artéria kóros lefutása vagy szűkülete okozhatja a panaszokat. Lehet viszont érhurok is a belső hallójáratban, ami nyomni szokta a VIII. agyideget. MRI vizsgálat vagy MR-angiográfia révén állítható fel a diagnózis. Ha súlyos esetről van szó, akkor szóba jöhet a nyaki verőér sebészi eltávolítása, egyéb erek lekötése, elzárása vagy dekompresszió is.

Végül a vénás eredetű fülzúgást kell megemlíteni, amelyet azok a betegek hallanak, akiknél magasvérnyomás betegséget diagnosztizáltak, vagy akinél kórosan magasan helyezkedik el a bulbus venae jugularis-nak nevezett véna. Ha ekörül a véna körül a koponyacsont részlegesen hiányos, akkor gyakran rövid, mély, „vénás” fülzúgást érzékel a páciens, ami a fejhelyzet megváltoztatásakor vagy a vénára gyakorolt nyomás esetén módosulni szokott. Ilyenkor akár tumorral is összetéveszthető a kórkép. A fülzúgás ebben az esetben egyoldali szokott lenni. A diagnózishoz általában CT-vizsgálatot szoktak igénybe venni. Bizonyos vénás üregek, űrök részleges elzáródása is eredményezhet vénás eredetű fülzúgást. Ezeket az elzáródásokat az agynál található pókhálóhártya betüremkedései idézik elő. Ennek turbulenciakeltő, a véráramlás paramétereit megváltoztató hatása van. A terápiás beavatkozás ebben az esetben nagy kockázattal jár.

2. Patológiás fülkürt

Objektív fülzúgás gyakran alakul ki azoknál, akiknek nyitott fülkürtjük van. Náluk a zavaró hang a tenger morajlásához hasonlít. Társuló panasz még a visszhangzás, illetve hogy a beteg nem ismeri fel a saját hangját. Maga a panaszos hang rendszerint az orrlégzéssel egyidőben hallatszik. Ébredéskor még jellemzően nincsenek panaszok, de ezt követően rövid időn belül megjelennek. Lefekvéskor szintén enyhülő tünetek figyelhetők meg. Ez a szakorvos számára is fontos tulajdonság a betegség diagnózisának felállítása szempontjából. A timpanometriai vizsgálat általában nagy segítség a diagnózis elkészüléséhez. Ilyenkor az orvos megkéri a beteget, hogy a vizsgálat során gyorsan és mélyen lélegezzen az orrán keresztül. Ha a dobhártya lebegő, légzéssel szinkron mozgást mutat, az egyértelmű diagnosztikai jelnek minősül. Ez a tünetegyüttes fogyókúrát követően, daganatos betegségek kapcsán, az orrgarat sugárkezelése során fordul elő a legtöbbször. Ha fogyókúrás okról van szó, akkor a kezelés célja a testtömeg növelése, ha egyéb okról, akkor tefloninjekciót szoktak adni a tubaszájadék környékére.

3. Izomgörcsök, izomrángások

Azok az izmok – a lágyszájpad izmai – is kiválthatnak fülzúgást, amelyek a fülkürt nyitásáért felelősek, akkor ha görcsös állapotba kerülnek vagy beidegzési zavarok lépnek fel az esetükben. Az ilyen hátterű fülzúgásban érintettek kattogó hangot szoktak emlegetni, amely gyors és intermittáló, miközben a beteg a fül telítettségérzéséről számol be, illetve a hallás bizonyos mértékű torzulásáról. A háttérben az áll, hogy a szájpad izomzatának mozgásával együtt kattog a fülkürt nyálkahártyája is. Ezeknél a betegeknél gyakori a nyakszirti fejfájáshoz kapcsolódó izomgörcs, valamint a rágóízület fájdalma. Ha a páciens stressz éri, számítani lehet a tünetek felerősödésére. A diagnózist a kattogó hang érzékelésével szokták felállítani. Kezelés gyanánt műtét ritkán kerül szóba, gyógyszerek terén felmerülhetnek az izomlazítók szájon át szedhető formában, vagy izomba adott injekciók.

A dobüreghez kapcsolódóan is van két olyan kis izom, amelynek beidegzési zavara, vagy görcsös összehúzódása fülzúgást válthat ki. Itt is kattogó, vagy zászlócsattogáshoz hasonló hangok keletkeznek, melyeket bizonyos esetekben a szakorvos is hall. A diagnózishoz a dobhártya mikroszkópos vizsgálata jöhet szóba, ahol a membrán kattogással szinkron mozgása figyelhető meg. Szerencsére ez a típusú fülzúgás sokszor csak bizonyos ideig áll fenn és magától is elmúlik, de szükség lehet gyógyszeres kezelésre, elvétve az érintett izmok műtéti úton történő átmetszésére.

A szubjektív fülzúgás

A szubjektív fülzúgás már sokkal több embert érint, sokkal többször fordul elő, mint az objektív változatok. Lényege, hogy a beteg olyan hangot érzékel, amit más nem hall. Többféle betegség is állhat hátterében, jellemzően a hangfeldolgozó rendszerünk számos részének működési zavarából is adódhat, de nem ritka a lelki okokra visszavezethető szubjektív fülzúgás sem.

A következőkben a szubjektív fülzúgás kiváltó okaira fogunk kitérni.

1. Fül-orr-gégészeti okok

Itt elsőként kell említeni a zajkárosodást, illetve az időskori halláscsökkenést, mivel ezek a leggyakoribbak. Mindkettő közös jellemzője az idegi hallásromlás a magas hangok területén.

A zajkárosodás kapcsán akut és krónikus zajártalomról beszélhetünk. Az akut zajártalom valamilyen hirtelen fellépő erős hangot takar (pl. robbanás, lövés hangja), ami a belső fület közvetlenül károsítja. Ha túl nagy energiájú hang- és légnyomásról van szó, akkor előfordulhat dobhártyabeszakadás, valamint megszakadhat a hallócsontláncolat is. Rendkívül nagy pusztítás érheti a belső fület, főleg a szőrsejteket. Ezek sérülésének kiterjedtsége határozza meg, hogy átmeneti vagy tartós halláskárosodás következik be, ami sok esetben fülzúgással fog járni. A dobhártya beszakadása műtéti ellátást igényel. Az akut zajártalomhoz kapcsolódóan beszélni kell még az átmeneti halláscsökkenésről vagy hallásfáradásról, amit tartósabb, erősebb hang vált ki. Tipikusan ilyen lehet egy koncertzaj, gépkocsizaj, melynek során gyakran jelentkezhet fülzúgás, ami általában azt jelenti, hogy a beteg érzékeny a zajra. Ha a beteg ismét csendes környezetbe kerül, akkor újból jól fog hallani, ezt nevezik hallásfeléledésnek.

Az akuttal szemben a krónikus zajártalom éveken keresztül fennálló, tartós zajterhelés hatására létrejövő, általában kétoldali belsőfül-károsodás. Ez fokozódó nagyothalláshoz és az esetek nagy százalékában fülzúgáshoz vezet. A 80-90 decibel feletti, leginkább magas frekvenciájú hangerő okoz olyan jellegű halláskárosodást, ami idővel minden frekvenciára kiterjed. A foglalkozásokhoz kapcsolódó betegségek közül a krónikus zajártalom a leggyakoribb. Mindenképp védőeszközök használata (pl. füldugó, zajvédő) szükséges a kialakulás megelőzéséhez. Ennél a típusnál a belső fül maradandó károsodást szenved a szőrsejtek pusztulásának köszönhetően. A kezelés is elsősorban arra irányul, hogy további romlás ne alakuljon ki, tehát a fület védeni kell a zajoktól, illetve el kell látni a beteget hallókészülékkel. Ilyenkor nem fog tovább romlani a halláscsökkenés és a fülzúgás.

A következő tárgyalandó fül-orr-gégészeti kórkép, ami szubjektív fülzúgással jár, a Meniére-szindróma. Aki ebben a betegségben szenved, általában fülzúgása is van, de csak az esetek csekély hányadát teszik ki azok, akiknél olyan súlyos a probléma, hogy a kezelések sem hoznak enyhülést. A betegség nagy valószínűséggel a belső fül vízháztartási zavarára vezethető vissza. A károsodást a belső fül nyomásának emelkedése okozza, amihez átmeneti vagy tartós hallószervi funkciózavar is társul. A legtöbb beteget brummogásra emlékezteti a fülzúgása. Rohamszerű periódusok a jellemzők, fő tünet még a szédülés, a hányinger, a hányás és a percepciós hallásromlás is. Ilyen betegeknél a vízhajtó, keringésjavító gyógyszerek csökkenthetik a panaszokat, de nem ritkán előfordul, hogy megmarad a féloldali nagyothallás és az egyensúlyszerv érzékenysége is.

 A krónikus középfülgyulladásban szenvedők közel 3%-ánál fülzúgás is fellép, viszont a belső fül bejáratának kóros elcsontosodásában szenvedőknél szinte mindenkinél. Utóbbi öröklődő betegség és a labirintus szerv egész csontos tokját érinti. Akkor vált ki vezetéses halláscsökkenést, ha a kengyeltalp is érintetté válik. Ha kialakul a kengyeltalp rögzülése, az megakadályozza a kengyel mozgását, ami zavarja a hangátvitelt, azaz középfül eredetű nagyothallás jön létre. Ehhez társulhat nagyon sokszor a fülzúgás, aminek ilyenkor rendszerint suhogó hangja van. Nőknél inkább megjelenik, mint férfiaknál, ez sokszor hormonális változásokra vezethető vissza. Ezt a kórképet műtéti úton lehet kezelni, melynek során a kengyelt arany-, teflon- vagy titánprotézissel szokták pótolni. Valójában veszélytelen mikrosebészeti bevatkozásról van szó, amitől jó eredmények, normális hallóképesség várható. Ritkán ugyan, de van rá példa – nagy valószínűséggel autoimmun folyamatok hatására – , hogy nemcsak vezetéses, hanem belső fül eredetű nagyothallás is kialakul. Erre a műtét nincs hatással, viszont megállítható vele a belső fül eredetű halláscsökkenés előrehaladása. Bár a beavatkozás előtt nem lehet különösebben nagy bizonyossággal megítélni, hogy az operáció megszünteti-e majd a fülzúgást, az mindenképp a műtét mellett szól, hogy a hallóképesség javulása révén a külső zajok jobban hallhatók lesznek a beteg számára, ami elősegítheti a fülzúgás elnyomódását.

A szédülés is egy olyan fül-orr-gégészeti téma, amihez gyakran társul fülzúgás.

Végül a hirtelen kialakuló halláscsökkenésről kell még szólni. Ez egy belső fül eredetű, egyoldali nagyothallás, aminek kiváltó oka még ma sem teljesen egyértelmű a szakemberek számára. A fülzúgás megjelenése és a halláscsökkenés gyakran összekapcsolódik. A belső fül működőképességének hirtelen összeomlása vagy bizonyos frekvenciákat érint vagy teljes hallásvesztést, siketséget eredményez. A kiváltó okok között immunrendszeri zavarokat, vírusfertőzéseket, keringési zavarokat, illetve a belső fül idegpályáinak funkciózavarait szokták emlegetni. Ha ismeretlen okkal állunk szemben, még a betegség pszichológiai hátterét érdemes megvizsgálni.

2. Anyagcsere-rendellenességek

Ezen a témakörön belül szoktak például kiváltó okként emlegetni vitaminhiányt (pl. A és B), vagy cinkhiányt. Meg kell említeni a magas vérzsírszintet is, ami szintén hozzájárulhat fülzúgáshoz, ráadásul ehhez gyakran társul fluktuáló belső fül eredetű hallásromlás és szédülés is. Meg kell említeni még a pajzsmirigy működésének zavarait (alulműködés, túlműködés) is.

3. Szív- és érrendszeri betegségek

A szív- és érrendszeri betegek körében nem ritka jelenség a fülzúgás. A keringési betegségek, leginkább a szívritmuszavarok és a magas vérnyomás a belső fül keringésére gyakorolhatnak káros hatást, ami annak működészavarait válthatja ki. A súlyos fülzúgásban szenvedők közel harmadánál van jelen valamilyen kardiovaszkuláris kórkép, melyek közül a két legyakoribb a magas vérnyomás és az érelmeszesedés.

4. Hematológiai betegségek

Azoknál a belgyógyászati jellegű betegségeknél is számolni kell a fülzúgás kialakulásának veszélyével, melyeknél megváltoznak a vér áramlási tulajdonságai. Jó példa erre a vérszegénység vagy a vörösvértestek szaporulata. Ezeknél a fülzúgás a pulzussal mutat szinkronitást.

5. Neurológiai okok

Elsőként a meglehetősen gyakori fejet ért sérüléseket kell említeni, különösen azok az esetek veszélyesek a fülzúgás szempontjából, amelyeknél a koponyaalap és a nyakszirt is sérül. A fül képletei a direkt erőbehatás vagy a csonttörés révén közvetlen sérüléseket szenvednek, de a belső fül megfelelő működése – a traumás rázkódás hatására – is átmenetileg vagy tartósan károsodhat, csakúgy, mint egy agyrázkódás esetén. Tipikus példái a fejsérüléseknek az autóbalesetek, melynek során természetesen a szerencsén is sok minden múlik. A fülzúgás szempontjából ilyenkor nagy jelentősége van a nyugalom biztosításának és a megfelelő gyógyszeres kezelésnek annak érdekében, hogy a hallóidegsejtek traumás duzzanata elmúlhasson. Az agyrázkódás következtében zavart szenved a finomabb kérgi/lelki működés, ami pszichológiai visszafejlődést eredményezhet. Ennek következtében a fülzúgás pszichoszomatikus alapon rögzülhet.

Visszatérve az autóbalesetekre, ezek egyik gyakori sérülése az úgynevezett ostorcsapás sérülés. Erről akkor van szó, amikor a gépjárműbe hátulról nagy erővel hajtanak bele, az utasok feje pedig hátracsapódik. Ezeknél a típusú baleseteknél azért gyakori a fülzúgás, mert ilyenkor a váll vagy a nyak izmaiból származó kóros proprioceptív impulzusok jönnek létre, vagy az agytörzs szenved el sérülést. A fülzúgás az esetek többségében a balesetet követő 7-10. napon jelentkezik. Ha a trauma közvetlenül a fejet éri, akkor a fülzúgás azonnal megjelenik.

A következő neurológiai kórkép a sclerosis multiplex, amely tünetei között jelentős mértékű fülzúgás is előfordulhat. Arra is van példa, hogy a betegségnek a fülzúgás az első tünete, ezért a diagnózis felállítása során szükséges lehet bevonni neurológus szakembert is.

A neurológia kapcsán a kisagy-híd szögleti tumort is meg kell említeni, mivel a koponyán belüli térszűkítő folyamatok 10%-a kisagy-híd szögletben helyezkedik el. Ezek négyötöde úgynevezett vesztibuláris schwannoma, ami az egyensúlyi ideg Schwann-sejtjeiből származó, jóindulatú, lassan növő daganat. Növekedése révén nyomás alá helyezi az ideget, ebből adódóan az érintett fülben halláscsökkenés és fülzúgás jön létre, amihez egyensúlyzavarok is kapcsolódhatnak. Ha erre a kórképre gyanakodik a kezelőorvos, akkor MRI vizsgálatra lehet szükség. A betegség operációt igényel, de a beavatkozás általában nem jár hallásromlással, hallásvesztéssel. A probléma megoldásában az úgynevezett Gamma-késsel történő besugárzást is alkalmazni lehet, főleg idősebb betegeknél, kis daganat esetén. Ha nagyobb tumorról van szó vagy szimplán csak komplikált esetről, akkor az érintett oldalon előfordulhat maradandó halláskárosodás, sőt sokszor a VII: agyideg sérülése sem zárható ki.

Utolsóként ebben a kategóriában az agyhártyagyulladásokat kell megemlíteni, melyeknél szintén felléphet szövődményként a fülzúgás.

6. Gyógyszerek okozta fülzúgás

Vannak olyan gyógyszerek, amelyek károsan hatnak a fülre, egész pontosan a belső fül működési zavarát, illetve fülzúgást idéznek elő. Ezek közé tartozik például az acetil-szalicilsav és származékai, amelyek nagyobb adagban válthatnak ki ilyen panaszt. Ha a gyógyszer szedését abbahagyjuk, vagy megfelelő más gyógyszerrel kiváltjuk, meg fog szűnni a fülzúgás. Szintén visszafordítható fülzúgással járhat a nem szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása is.

Problémásabb készítményeknek bizonyulnak az aminoglikozid antibiotikumok, valamint bizonyos kemoterápiás szerek is, mivel a fülzúgáson kívül belső fül eredetű hallásromlást is előidézhetnek, ráadásul ezek sokszor nem visszafordíthatók. Meg kell még említeni a triciklusos antidepresszánsok csoportját, valamint a nehézfémtartalmú szereket is. Utóbbiak csak külsőleg használatosak, de ilyen tulajdonságuk miatt az anamnézis felvételénél rá kell kérdeznie a kezelőorvosnak.

7. Fogászati, szájsebészeti okok

A rágóízület rendellenessége is lehet kiváltója a fülzúgásnak, az érintett betegek jelentős részénél fennáll a rágóízület kapcsán valamilyen probléma. A fülzúgás súlyossága sok betegnél egyenesen arányos a rágóízület panaszainak súlyosságával. Az ízület fájdalma mellé nem ritkán fogcsikorgatás is társul. A beteg által hallott hang rendszerint alacsony frekvenciájú, érdes, durva jellegű, de feszülő, telített fülről is szoktak panaszkodni a páciensek.

8. Pszichiátriai okok

A fülzúgás több szakterület munkáját igénybe vevő jellegét jól mutatja, hogy hátterében pszichiátriai okok is állhatnak. Ezek közé tartozhat például a depresszió, a szorongás, illetve a különböző szorongásos kórképek (pl. fóbiák, pánikbetegség). Ezekre is figyelni kell tehát a fül-orr-gégésznek, ha betege fülzúgásos panaszokkal keresi fel.

A fülzúgás diagnosztizálása

Ahogy a fentiekben is láthattuk, a fülzúgást rendkívül sokféle betegség idézheti elő, éppen ezért a diagnózis felállítása során számos lehetőségre gondolni kell. Többféle diagnosztikai eszköz áll a kezelőorvos rendelkezésére, ezeket fogjuk az alábbiakban bemutatni.

1. Az anamnézis felvétele

Az anamnézis felvétele során a korábban leírt betegségeket illetően is fel kell tenni kérdéseket a beteg irányába. Végig kell járni, hogy korábban, illetve jelenleg fennálltak-e, fennállnak-e kardiovaszkuláris, neurológiai, daganatos betegségek, voltak-e és ha igen, milyen műtétek korábban. Szenvedett-e a páciens valamilyen balesetet, érte-e a fejet, fület valamilyen sérülés, volt-e agyrázkódása. Részletesen ki kell kérdezni a pácienst annak kapcsán, hogy a fülzúgás pontosan mikor, milyen körülmények között jelentkezett először. Állandóan fennáll-e vagy csak időszakosan hallható, milyen erősségű, milyen jellegű hangot ad, mennyire befolyásolja a beteg életét. Tisztázni kell, hogy a beteg milyen gyógyszereket szedett korábban, szed-e jelenleg valamilyen gyógyszert. Meg kell tudni, vannak-e jelen káros szokások a páciens életében, dohányzik-e, iszik-e rendszeresen kávét, egyéb koffeintartalmú italt, esetleg alkoholt. A munkakörülményekről szintén beszélni kell, hiszen a zajártalom ez klasszikus kiváltó tényező lehet. Az anamnézis felvétele már nagyban segíti azt, hogy milyen irányba érdemes továbbmenni a diagnózis felállítása során.

2. Általános jellegű vizsgálatok

A fizikális vizsgálat, az általános fül-orr-gégészeti vizsgálat mellett laboratóriumi vizsgálatokra is szükség lehet. Minden esetben el kell végezni a kétoldali vérnyomásmérést.

3. Hallásvizsgálatok

Mindenekelőtt meg kell említeni a legegyszerűbbnek és legalapvetőbbnek minősülő hangvillás vizsgálatot, ami még mindig nem vesztette el jelentőségét, annak ellenére, hogy a különböző hallásvizsgálatok rendkívül sokat fejlődtek, a mérési technikák pedig egyre kifinomultabbak lettek. A különböző frekvenciájú hangvillák révén egy nagyobb szakmai gyakorlattal rendelkező kezelőorvos el tudja különíteni a középfül-károsodást a belső fül károsodásától.

Szubjektív halláspróbák (audiometria)

Az audiometriai vizsgálatot az audiométerrel végzik. Ez egy olyan hanggenerátor, amelyen a frekvencia és a hangintenzitás pontosan beállítható. Az eljárás lényege az emberi hallási spektrum tesztelése a beteg közreműködésével.

Elsőként a tisztahang-küszöbaudiometriáról kell beszélni. A hallási spektrum feltérképezése tiszta szinuszhangok segítségével történik. A vizsgálatot hangszigetelt helyiségben kell végezni, amelynek segítségével meghatározásra kerül a hallásvesztés frekvenciája, illetve kiterjedtsége. Külön-külön lehet vizsgálni a lég- és csontvezetéses hallásküszöböt. A légvezetést fejhallgatón leadott hanggal, a csontvezetést a csecsnyúlványra helyezett vibrátor segítségével mérik. Az audiométerrel meg lehet állapítani, hogy a különböző frekvenciákon mi az a minimális hangintenzitás, amit a vizsgált személy még hall. A vizsgált frekvenciák 125 és 8000 Hz közötti tartományban vannak. Megfelelően működő hallás esetén az összes frekvencián a 0 dB-es értéken mérhető a hallásküszöb. A vizsgálat végeredményeként nemcsak a hallásküszöb állapítható meg, hanem az is, hogy a hallásromlás vezetéses vagy percepciós-e.

Ha vezetéses hallásromlásról van szó, akkor különbség van a légvezetéses és a csontvezetéses hallásgörbe között, ezt csont-lég köznek nevezik. Ilyen jellegű hallásromlást a hallójárat, a dobhártya, a hallócsontok, valamint a dobüreg kóros elváltozásai idéznek elő. Jó példa erre a dobhártya kilyukadása, az akut és krónikus középfül-gyulladás, vagy a belső fül bejáratának kóros elcsontosodása.

Ezzel szemben ha percepciós hallásromlás áll fenn, akkor a légvezetés és a csontvezetés görbéje együtt fut. Ez a típusú halláscsökkenés jelentkezik akut halláskárosodásnál, időskori halláscsökkenésnél, Meniére-betegségnél, vagy zajkárosodásnál.

A percepciós halláskárosodás kiindulópontja lehet a csiga, vagy az afferens idegpálya egyéb helyei. Mindkét halláskárosodás úgynevezett küszöb feletti vizsgálatokkal detektálható.

Centrális halláskárosodásnál vissza kell utalnunk az anamnézis felvételének, a beteggel való első találkozásnak a jelentőségére. A centrális halláskárosodásra ugyanis az jellemző, hogy kóros hangosságfokozódás igaz rá. Ez jól megfigyelhető a szakorvos által, mivel ez az a jelenség, amelynél a beteg elsőre nem hallja a felé intézett szavakat, majd amikor emiatt hangosabban szólunk hozzá, azt válaszolja, hogy nem kell vele kiabálni, hiszen ő nem süket. A kóros hangosságfokozódás kimutatására az úgynevezett TTD-teszt alkalmas. Centrális halláskárosodásról egyébként akkor van szó, ha a sérülés nem a csigában, hanem a hallóidegben található. Leginkább a hallóideg fokozott fáradékonysága jellemző rá.

Mindenképp fontos a kellemetlenségi küszöb meghatározása is a betegnél, legalább három frekvencián. Sok fülzúgásos beteg kellemetlenségi küszöbe ugyanis csökken, azaz a fokozódik a nagyobb hangerők iránti érzékenység.

A fülzúgás meghatározása a páciens közreműködésével zajlik. Az audiométer segítségével megállapítható a fülzúgás mértéke és hangereje. A mérés arra irányul, hogy kiderüljön, milyen kibocsátott hang hatására tűnik el vagy halkul el a fülzúgás.

A szubjektív halláspróbák közül végül a beszédaudiometriát kell megemlíteni. A beszédhang értését különböző intenzitású szavak és számok segítségével vizsgálják. A végén értékelni kell, hogy a beteg milyen arányban ismerte fel a hallottakat. Szenzoroneurális hallásromlás fennállásakor a hangerő emelésével a beszédértés nem éri el a 100%-ot, és bizonyos hangerő felett már a beszédértés is csökken. Ezt nevezzük beszéddiszkriminációs veszteségnek. Kóros hangosságfokozódás is kimutatható. Ennek megfelelően erősítéssel csak bizonyos szintig javítható a beszédértés, ezt követően már az intenzitás emelése ellenére a beszédértés csökkenni fog. A beszédaudiometria révén a szakorvos megtudhatja, hogy a beteg milyen szociális hallással rendelkezik, azaz arról, hogy milyen hangszinten érti meg a beszédet, fogja fel a körülötte lévő hangokat a beteg a hétköznapokban. Ennek azért van nagy jelentősége, mert ez jó támpontot ad a megfelelő hallókészülék kiválasztásánál.

Objektív halláspróbák

Az objektív halláspróbák között is többféle olyan vizsgálat található, amelyek objektív mérési eredmények alapján értékelik a beteg hallását.

Az első tárgyalandó ezek közül a timpanometria, amivel középfül funkcionális vizsgálata történik. Az objektív fülzúgást okozó fülkürtelváltozások feltárásában is nagy jelentősége van. Eszköze a timpanométer, amivel a dobhártya és a dobüreg impedanciáját, azaz a dobhártya-hallócsont rendszer mozgási képességét mérik. Ezzel a vizsgálattal közvetetten a középfül légtartalmát lehet megállapítani.

A következő vizsgálati módszer az otoakusztikus emisszió, melynek segítségével a belső fül működése célzottan vizsgálható. Az eljárás azon alapul, hogy az emberi fül nemcsak a hangok érzékelésére, hanem hangok kibocsátására is képes. Speciális, kis szondába épített mikrofonnal és hangforrással ellátott eszközzel vizsgálható a fül hangkibocsátása. Otoakusztikus emisszióra csak az egészséges belső fül képes.

Szintén hasznos vizsgálati módszer az elektromosválasz-audiometria, azaz az ERA. Ez az EEG speciális formája. Többféle fajtája van. Segítségével objektív hallásküszöb-vizsgálat és úgynevezett topikális diagnózis végezhető kiváltott potenciál méréssorozattal. Az eljárás során a koponyára helyezett elektródokkal hanginger hatására a hallópályára jellemző elektromos mintázat vezethető el. A vizsgálat fekvő helyzetben történik, a beteg ellazult állapotban van, miközben a vizsgálatot végző személy akusztikus jeleket ad a fejhallgatón keresztül. A vizsgálat teljesen fájdalommentes és semmilyen veszéllyel nem jár.

Az elektromos mintázat károsodása a hallópálya sérülését jelzi. A vizsgálati eredményből a kellő szakmai gyakorlattal rendelkező szakorvos az agyi károsodás helyére is következtetni tud. A vizsgálat segítségével a hallóideg daganata 90% feletti biztonsággal megállapítható. Jól használható módszer az együttműködésre képtelen személyeknél, például csecsemőknél, kisgyermekeknél hallásküszöb meghatározására is.

4. Képalkotó diagnosztikai vizsgálatok

Az MRI vizsgálatnak köszönhetően nagyon aprólékosan jeleníthetők meg a szövetek. Rendkívül alkalmas például a belső hallójáratban kialakuló daganatok észlelésére, az agytörzs és az egyéb agyi struktúrák elváltozásainak kimutatására. Az MRI vizsgálatból fejlődött ki az MR-angiográfia, azaz az MRA, illetve MR-venográfia, azaz az MRV. Előbbi értelemszerűen az artériás, míg utóbbi a vénás elváltozások kimutatására szolgál. Leginkább a pulzusszinkron fülzúgás esetén kell vizsgálni az erek esetleges keringési akadályait, illetve az érelváltozásokat.

Az ultrahangos vizsgálati eljárások szintén fontosak lehetnek az ér eredetű problémák feltárásában. Ezek közé tartozik például a nyaki és agyi erek Doppler- és duplex szonográfiája.

Az érfestés, azaz az angiográfia is lehet diagnosztikai eszköz. Az eljárás során katéter segítségével kontrasztanyagot juttatnak a vizsgálni kívánt erekbe. A vizsgálatnak a terápiás jelentősége is nagy, mivel elvégzésével sok érelváltozást is meg lehet szüntetni.

A CT-vizsgálatot többek között csontelváltozások vagy vérzékenység kimutatására is használhatják.

Végül az úgynevezett SPECT-vizsgálatot kell megemlíteni, aminek célja az agyi vérátáramlás vizsgálata. Kóros probléma esetén értékes információkat ad az agykéreg és a törzsdúcok vérátáramlásáról.

5. Pszichológiai vizsgálatok

A fülzúgás következtében rendkívül különböző pszichés zavarok is felléphetnek. Van, akinél „csak” koncentrációs zavar lép fel, míg súlyosabb esetben depresszió, félelmek, szorongás is megjelenhet, amelyek az idő előrehaladtával beépülhetnek a fülzúgással érintett beteg személyiségébe. Ha a fülzúgás megjelenése előtt is fennálltak már a pszichés problémák, akkor a fülzúgás ezeket fel is erősítheti. Emiatt van jelentősége annak, hogy a fülzúgást kiváltó okok mellett kezdődjön el a pszichológiai kivizsgálás is.

6. Különböző tesztek

A fenti vizsgálatok mellett fontos még megemlíteni néhány olyan tesztet, ami lehetővé teszi annak kiderítését, hogy milyen mértékben vált a fülzúgás a beteg számára kellemetlen, zavaró, a mindennapi életet negatívan befolyásoló tényezővé. Elsősorban ezeknek a teszteknek a krónikus fülzúgásnál van igazán jelentősége. Bár meglepő lehet, de azért is fontos erről beszélni, mert arra is van példa, hogy az emberek megszokják a fülzúgást, így nem is tartják az életüket befolyásoló problémának. Másrészt az eredmény birtokában sokkal inkább egyénre szabott terápia kezdhető majd el.

A súlyosságot a szenvedés mértéke határozza meg. Itt négy fokozatot kell ismertetni.

Az első az elsőfokú, kompenzált fülzúgás. Ennél a páciens érzékeli a fülzúgást, de másodlagos tünetek nincsenek. Itt még nagyon halk fülzúgásról van szó, ami csak csendes környezetben észlelhető, és így rendszerint nem zavaró.

A másodfokú, kompenzált fülzúgás már csendes környezetben zavaró lehet, különösen ha ahhoz stresszhelyzet, pszichés megterhelés is párosul. Itt még a beteg ugyan együtt tud élni a fülzúgással, de már vágyik a javulásra.

A harmadfokú, dekompenzált fülzúgásra a másodlagos tünetek (koncentrációképesség romlása, alvászavar, stb.) megjelenése jellemző, ez már zavaróan hat a munkára és a magánéletre egyaránt.

Végül a negyedfokú, dekompenzált fülzúgást kell megemlíteni, amely már kimerítően hat a betegre. A magánélet és munkavégzés nagy nehézségekbe ütközik, megjelenik a betegen a pánik és súlyosabb depresszió is kialakulhat, teljesen megváltozik a beteg élete.

A beteg pontos állapotának felmérésére többféle teszt és kérdőív is szolgál.

Goebel-Hiller fülzúgás-kérdőív

Ez egy 52 kérdésből álló kérdőív, ami az imént ismertetett fokozatokat szem előtt tartva vizsgálja az emocionális megterhelést, a fülzúgás erősségét, tartósságát, a kognitív megterhelést, a hallásproblémát, az alvászavart és a testi panaszokat.

Zajtúlérzékenység önértékelési kérdőív

Mivel a fenti kérdőív nem elegendő a zajokkal kapcsolatos túlérzékenység rögzítésére, ezért fejlesztették ki ezt a kérdőívet, melynek célja a megélt szenvedés mérése mellett a tanácsadás a terápia megtervezéséhez.

Jastreboff-féle beosztás

Ez egy olyan kategorizálás, amely az alábbi kérdések alapján történik.

  • Van-e a betegnek halláspanasza?
  • Van-e a betegnek zajtúlérzékenysége?
  • Milyen hatással van a beteg napi életvitelére a fülzúgás?
  • Erősebb hangok jelenléte esetén megfigyelhető-e fokozódás a fülzúgást illetőn?

Tudatossági hányad, kellemetlenségi hányad

Itt a tudatossági hányad az ébren töltött órák és a fülzúgás érzékelésének órákban meghatározott időtartamának hányadosát jelenti. A kellemetlenségi hányad az ébren töltött órák és a fülzúgás kellemetlenséget, rossz közérzetet okozó óráinak arányát jelöli.

A fülzúgás kezelése

A fülzúgás kezelésének elsősorban a kiváltó ok megszüntetésére kell irányulnia. Az alábbiakban az egyes kezelési módokra térünk ki, egyúttal itt utalunk vissza arra, hogy az objektív fülzúgás okainál már több kezelési lehetőséget megemlítettünk.

1. Gyógyszeres kezelés

A gyógyszeres kezelésen belül meg kell különböztetni az egyes gyógyszercsoportokat aszerint, hogy milyen céllal adjuk ezeket a betegnek. Az egyes csoportokon belül is többféle készítmény közül válogathat a szakorvos. Van olyan helyzet, amikor elegendő lehet a monoterápia, de arra is van példa, hogy valamilyen gyógyszerkombináció alkalmazása válik indokolttá.

Nagyon gyakori kiváltó ok az érrendszer működésében bekövetkezett zavar, ezért első helyen áll a keringésjavító infúziós kezelés a fülzúgás terápiájában. A különböző szerek többféle módon támogatják a folyamatot, többek között növelik az agyi vérátáramlást és glükózfelvételt és oxigénfelhasználást. Élénkítik a mikrocirkulációt, csökkentik a vörösvértestek adhézióját. Ha a fülzúgás vaszkuláris eredetű, érdemes minél előbb elkezdeni a gyógyszeres kezelést.

A másik nagy gyógyszercsoport az antidepresszánsok csoportja, amelyek rendszerint az alkalmazott gyógyszerkombinációk állandó tagjainak számítanak. Itt arra érdemes felhívni a figyelmet, hogy a szerotonin fiziológiásan is közrejátszik a hanginformáció közvetítésében és a feldolgozási folyamatokban, ezért a kezelésben meghatározó szerepe van a szerotonin újrafelvételét gátló készítményeknek. Ezek jótékonyan hatnak a fülzúgásra, a zajtúlérzékenységre, a depresszióra és az alvászavarra is.

A fentieken túl vannak még egyéb gyógyszeres készítmények is, de ez a két legfőbb gyógyszercsoport.

2. Tinnitus Retraining Terápia

A Tinnitus Retraining Terápia (TRT) a krónikus fülzúgás azon kezelési formája, amely a Jastreboff – Hazell-féle neurofiziológiai modellen alapul. Erre a modellre épül az auditoros és verbális tréninget magába foglaló terápia, amiben a beteg együttműködésének nagy szerepe van.

Ennek a modellnek az alapja, hogy a fülzúgásban szenvedő betegek többségénél az auditoros rendszer mellett bizonyos agyi területek is komoly szereppel bírnak. A modell kiemeli az idegrendszer azon két fontos tulajdonságát, mely szerint az formálható, illetve hogy képes hozzászokni az olyan ingerekhez, amelyek emocionálisan semlegesek és számítanak fontos információnak életünk szempontjából. A hangok hatására ugyanis a hallórendszeren belüli spontán aktivitás erősödik, az szabályosabb és szinkronizáltabb lesz. Az agyunk a hangok között fontosság szerint válogat, a számára fontos hangokat előtérbe helyezi, míg a nem lényegeseket kiszűri, habituálja. A habituáció definíciója egyébként az, hogy azok az ingerek, amelyek gyakran érnek minket, elveszítik hatásukat.

A terápia szempontjából tehát fontos kiindulópont, hogy megfelelő tréninggel meg lehet változtatni a hangok érzékelését. Amíg egy hang veszélyt jelez, félelemmel tölti el az embert, vagy kellemetlen szituációk társíthatók hozzá, addig nem lehet habituálni. A cél tehát az, hogy rávegyük az agyat arra, hogy a fülzúgást ne szignifikáns jelként kezelje. Ha ebben sikerrel járunk, akkor létrejön a habituáció.

Előbb azonban fontos tisztázni a fülzúgás-spirálnak is nevezett ördögi kört, ami alatt elsősorban a betegek egy részénél a tartósabb ideje meglévő fülzúgás esetén bekövetkező zavaró fenyegetettségérzést értjük. Az akusztikus rendszerben létrejövő, valójában kis zavarnak a valóságosnál nagyobb jelentőséget tulajdonít a beteg, azaz a fülzúgáshoz indokolatlanul masszív negatív értékelés párosul. Eluralkodik a beteg felett, meghatározza a mindennapjait, háttérbe kezd szorítani minden egyéb érzékelést, majd elkezd lelki fájdalmat kialakítani, később növelni.

Nem véletlen tehát, hogy a fülzúgás olyan további panaszokat vált ki és eredményez, mint a feszültség, tanácstalanság, alvászavar, kétségbeesés, pánik, fejfájás, nyak- és hátizmok megfeszülése, vállfájás, hátfájás, verejtékezés, szabálytalan pulzus, szédülés. Ezek a szövődmények, következmények, tovább erősítik a fülzúgással kapcsolatos ellenérzéseket, mivel a beteg értelemszerűen és teljes joggal hozzáköti ezeket a fülzúgáshoz. Így ezek a egymást kölcsönösen erősítő tényezővé válnak, kialakul az ördögi kör. Ez valójában sok betegnél azt jelenti, hogy nem is tud már egy idő után mással foglalkozni, csak ezzel.

A TRT célja, hogy a beteg „engedje el” a fülzúgást, megszüntesse a fülzúgás észlelését. Olyan módszerről van szó valójában, mely azt kívánja elérni, hogy a szervezet hozzászokjon saját reakcióihoz, illetve magához a fülzúgáshoz, mint jelhez, jelenséghez. Ennek az áthangolási folyamatnak az kell hogy legyen a vége, hogy az agy képes legyen úgy kezelni a fülzúgást, mint a saját környezetének azon megszokott zajait, amelyeket normál esetben nem észlel tudatosan, vagy hallja is őket, azok nem zavarják.

A TRT két részre oszlik. Egyrészt áll az intenzív, személyes, irányító jellegű tanácsadásból, illetve a zajterápiából. Utóbbihoz általában olyan zajgenerátorokat alkalmaznak, amelyek alacsony szintű, szélessávú zajt bocsátanak ki. Mindkét komponenst speciális hozzászoktató protokoll határozza meg. Itt sokan felteszik a kérdést, hogy egy másik hanggal szállunk szembe egy már meglévő hang ellen? A kérdés jogos, nemsokára részletesen kitérünk ennek megválaszolására.

A TRT bár elsőre egyszerűnek hangozhat, valójában nagyon összetett; speciális utasításokat, tudást, megértést kíván meg.

A TRT javallatai:

  • az oki kezelések ellenére a fülzúgás változatlan marad,
  • a krónikus fülzúgás már zavarja a beteget, befolyásolja napi életét, viselkedését,
  • egyéb terápiás javallat nincs,
  • a specifikus tesztek eredményei is szükségessé teszik,
  • erősebb zajtúlérzékenység.

Ha a TRT eléri célját, akkor az azt jelenti, hogy a fülzúgás vagy megszűnt a limbikus rendszer és az autonóm idegrendszer számára, vagy hozzászokott. Másrészt megtörtént a fülzúgás habituációja, azaz a páciens megtanulta figyelmen kívül hagyni a negatív hatást kiváltó ingereket.

A TRT fő részei

A verbális retréning egy pszichológiai, pszichoterápiai felkészítés, amely magában foglalja többek között a tanácsadást, a rendszeres konzultációkat, vagy a beteg állapotától függő módszerspecifikus technikák alkalmazását.

Az auditoros tréning középpontjában a készülékhasználat (zajgenerátor) áll, ami tartalmazza a készülék illesztését, hallásproblémák esetén hallókészülék illesztését, valamint egyéb hangterápákat.

E két komponenst hamarosan részletesen is bemutatjuk.

A TRT hatásai

Először csökkeni fog a fülzúgás által kiváltott pszichés terhelés, a beteg egyre kevesebbet fog figyelni a fülzúgásra, csökken a negatív élmények kapcsolása a panaszhoz, mérséklődnek az autonóm idegrendszer közvetítésével kialakult tünetek (pl. fejfájás, vérnyomásemelkedés). A későbbieken az agykéreg alatti szűrők nem vezetik tovább automatikusan a fülzúgást, ezért a tünet észlelésének intenzitása csökken. Az emocionális rendszert sem fogja irritálni a fülzúgás. Egyre halkabbá, a háttérzaj természetes részévé válik, esetleg megszűnik.

A TRT előnyei:

  • mindenki számára alkalmas, függetlenül attól, hogy mi váltotta ki a fülzúgást,
  • tartós hatású, nincsenek mellékhatásai,
  • hatékony a fülzúgás nélküli zajtúlérzékenységben is.

A TRT hatásosságának objektív mérése komoly nehézségekbe ütközik, mivel a fülzúgás által okozott kellemetlenséget a betegek szubjektív élményként élik meg, mégis vannak azonban elég jó támpontok a kezelés sikerességét illetően. Például éppen a beteg rendszeres beszámolója a rendszeres konzultációk során, melynek során előadja, hogy milyen változás állt be az állapotában. A korábban már említett tesztek, kérdőívek újbóli kitöltése szintén jó visszajelzést ad a páciens és a kezelőorvos számára egyaránt. Számok kapcsán a Hazell-féle „40%-os szabályt” kell megemlíteni, ami alatt azt értjük, hogy a tudatossági és kellemetlenségi hányad legalább 40%-os csökkenése bekövetkezik, az már jó eredménynek mondható. Ha a beteg úgy ítéli meg, hogy a fülzúgás már nem zavaró, nem kellemetlen, nem vált ki belőle fenyegetettséget, akkor a kezelés elérte a célját.

A zajterápiáról, auditoros tréningről részletesen

A zajterápia lényege, hogy az auditoros rendszert állandó, alacsony küszöbű, akusztikusan semleges jellel lássuk el, melynek hatására a fülzúgás által kiváltott és a környezeti hatásra kialakuló neuronális aktivitás csökken. Ennek eredményeként csökkeni fog a fülzúgásra való koncentrálás is. Ahogy említettük, jogosan teszi fel szinte mindenki a kérdést, hogy miért iktatunk be egy egyébként is már zavaró hang mellé egy zajt. Valójában azonban – fizikai és akusztikai értelemben – hang és zaj között nincs különbség. Különbség csak az emberi értékelésben létezik. Az egyik ember számára egy hang lehet zavaró, és ugyanez a hang más számára egyáltalán nem az.

Az akusztikával foglalkozó szakemberek szerint minél erősebb a zaj és minél több nagyfrekvenciás összetevője van, annál jobban zavaróan hat. Emellett a napi életvitelt, tevékenységet befolyásoló zaj súlyosan terhelő, végül azt is fontos tudni, hogy az ismeretlen eredetű zaj mindig terhelőbb, mint az ismert.

A zajterápia eszköze a zajgenerátor, mely egy olyan fülbe vagy fül mögé helyezhető készülék, amely különböző típusú zajokat bocsát ki a fülbe a fülzúgás csökkentése érdekében. Több évtizeddel ezelőtt már az úgynevezett maszkerek is erre lettek volna hivatottak, de az általuk keltett zaj keskenyebb spektruma, másrészt nagy hangereje miatt nem eredményeztek tartós javulást.

Ezzel szemben a korszerűnek számító noiserek széles sávú zajt bocsátanak ki. Ez vagy fehérzaj – aminek minden frekvencián azonos a hangenergia-tartalma – , vagy rózsazaj, amit egyesek rózsaszín zajnak neveznek. Utóbbinál a frekvencia és a hangenergia-tartalom aránya a logaritmusos rendszerben lineáris jellegű, azaz minél magasabb a hang frekvenciája, annál kisebb a hangenergia-tartalma, emiatt kellemesebb hatást vált ki.

Fülünk érzékenységéhez jobban igazodik a rózsazaj, mint a fehérzaj. A fehérzajt élesebbnek, keményebbnek érezzük, ezzel szemben a rózsazajsusogó, a tenger morajlásához hasonló hang, ezáltal lágyabbnak, teltebbnek, melegebbnek tűnik.

Az ilyen korszerű zajgenerátorok hatására az akusztikus neuronális aktivitás rendszeressége csökken, ami az emberi érzékelésben a fülzúgás egyre csekélyebb jelenlétében ölt testet. A készülékkel keltett szélessávú zaj – jelentéktelen háttérinformációként – még az agykéreg alatti szinteken megnöveli az agyi pályák akusztikusinger-kínálatát, amivel egyre nehezebbé válik a fülzúgás jelének felismerése. Az ördögi kör ezzel megszakad, az agy csökkenti a fülzúgás jelének belső erősítését, ezáltal lehetővé válik a habituáció.

A noiser hatásmechanizmusának lényege, hogy csökkenti a fülzúgás és a környezeti zajok közötti kontrasztot, eltávolítja a fülzúgást a figyelem középpontjából, illetve a semleges háttérzaj biztosításával lehetővé teszi a teljes csend kerülését. Ezen túl érzéketleníti a hallópályát, végül a komplex terápia hatására a fülzúgás a kéreg alatti szinten marad, nem tudatosul.

A szélessávú zajoknak egyébként számos előnye van. Egyrészt a hallóidegrostok jelentős részét azok saját frekvenciájától függetlenül stimulálja, hamarabb vált ki hozzászokást, mint a keskenyebb sávú zajok, másrészt érzelmileg közömbösek, ráadásul tartósan is jól viselhetők, nem zavaróak.

A fülzúgás ugyan lehet egyoldali és kétoldali is, a zajgenerátort kétoldali illesztéssel érdemes felhelyezni, több okból is. Az egyoldali felhelyezés ellen szól például, hogy az ellátást nem kapó fül beszédérzékelése megváltozhat. Egyoldali készülékviselésnél továbbá a hallási érzékelés különbözősége miatt a fülzúgás áthelyeződhet a másik fülre is. Végül az egyoldali készülékfelhelyezés a centrális hallópálya aszimmetriájához vezethet, ami erősítheti a fülzúgást.

Ha szociálisan indokolt, lehet dönteni az egyoldali vagy váltott oldali készülékillesztés mellett, ennek is van terápiás értéke, de mindenképp fel hívni a beteg figyelmét az imént ismertetett hátrányokra, illetve arra is, hogy így csak később várható a kezeléstől pozitív hatás.

A zajgenerátor illesztéséről elsők között azt kell említeni, hogy lehetőség szerint nyitottnak kell lennie. A hallókészülékekkel ellentétben ilyenkor nincs szükség a hallójárat lezárására. Az a jó ugyanis, ha a fül minél több hangingerhez jut a külvilágból. Emellett ki kell emelni, hogy a mai korszerű készülékek jó része bármilyen szituációban viselhető, az elalvás elősegítése, valamint az alvást zavaró fülzúgás csökkentése céljából éjszakai viselésre is alkalmasak. Hangerőt úgy érdemes beállítani a készüléken, hogy az ne elfedje a fülzúgást, mivel ilyenkor a fülzúgás érzékelése lehetetlenné válik, így nem lesz lehetőség a habituációra. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a fülzúgás jelének feldolgozásához kapcsolódó idegpályák áthangolásához nélkülözhetetlen a fülzúgás jelenléte. Nem lehet ugyanis olyan valamit átképezni, habituálni, ami nincs is jelen. A habituációhoz a zajszint az észlelési küszöb és az úgynevezett keveredési pont között kell, hogy legyen. A keveredési pont az a pont, ahol a beteg úgy érzi, hogy a fülzúgás és a készülék zaja egymással keveredni kezd.

A fülzúgás részleges vagy teljes csökkenése után a fülzúgás valamilyen kiváltó ok miatt újra felerősödhet vagy visszatérhet, ilyenkor kezdjük el újra a zajgenerátor használatát. Ha a fülzúgás megszűnik, akkor még néhány hétig ugyanúgy érdemes viselni a készüléket.

A zajgenerátorok formái

Elsőként a fül mögött elhelyezkedő készülékeket említjük, amelyeknél a hangot egy speciális fülilleszték vezeti a fülbe. Léteznek úgynevezett cymba készülékek, amelyek a fülkagyló egy kis mélyedésében, a hallójárat bemenetele felett helyezhető el. Lehetővé teszik a nyitott illesztést ép vagy szinte ép hallás esetén. Végül a leggyakoribb a külső hallójáratba helyezhető készülékek, amelyek kis méretük és kialakításuk alapján szintén nyitott illesztéssel felhelyezhetők, továbbá speciálisan kialakított egyéni fülilleszték segítségével alkalmasak éjszakai viselésre is.

Fülzúgás és halláscsökkenés kapcsolata: hallókészülék alkalmazása

A fülzúgáshoz valamivel több, mint az esetek felében kisebb-nagyobb mértékű hallászavar is társulni szokott. Az is igaz ugyanakkor, hogy már magában a fülzúgás jelenléte is befolyásolj a beszédértést. A fülzúgás leggyakoribb frekvencia szerinti megjelenési helyei azonosak a beszédtartományban a mássalhangzók helyeivel, ezek a hangzók halkabbak.

Próbaképpen érdemes felajánlani a fülzúgásos betegnek a hallókészülék használatát még akkor is, ha ez a kisfokú halláscsökkenés miatt még nem merült fel. A hallókészülék ugyanis a környezeti hangok felerősítésével segíthet háttérbe szorítani a fülzúgást. Az igaz ugyan, hogy jól megválasztott hallókészülékkel is ritkán lehet elérni a fülzúgás tartós csökkentését, mégis pozitív hatást érhetünk el vele, mert csökkentheti a fülzúgás és a környezeti hangok közötti kontrasztot és javíthatja a beszédértést.

Még egyoldali, kismértékű halláscsökkenés és fülzúgás esetében is hasznos lehet egy jól illesztett hallókészülék, mivel megváltoztathatja a fülzúgás frekvenciáját, a változás hatására pedig javulhat a beteg napi kommunikációja.

A betegek közel 50%-ánál a fülzúgás mindkét fület érinti kétoldali halláscsökkenés mellett. Ilyenkor a két fül hallóképességének nagyobb aszimmetriája esetén is indokolt mindkét fül hallókészülékkel való ellátása.

A hallókészüléktől való félelmet leginkább az táplálja, hogy felerősíti a fülzúgást, ez azonban csak nagyon ritkán következik be. Ezt el lehet kerülni, ha illesztéskor tekintettel vagyunk a hallás dinamikatartományára.

Egyéb hangterápia: hangdúsítás

A fülzúgás terápiájánál nem árt tudni, hogy a hallórendszer a természet folyamatos háttérzaja közepette alakult ki. Amikor valaki elszigeteli magát a külvilág ingereitől, a külső inger hiánya megnöveli az észlelés érzékenységét. Az érzékenység fokozódása a fülzúgás esetén ugyanígy játszódik le. Ez tehát azt jelenti, hogy a betegben tudatosulnia kell annak, hogy a teljes csend valójában káros az ő szempontjából. Kifejezetten ezzel kapcsolatos kísérletek is zajlottak már korábban, melyben azt vizsgálták, hogy a tartós csend milyen hatással van az emberre. Röviden ez úgy összegezhető, hogy a hangszigetelt körülmények közé helyezett embereknél különböző elképzelt, de valóságosként megélt hangok jelentek meg. De a csendből adódó problémákat támasztja alá az is, ha valaki hirtelen süketül meg, ilyenkor ugyanis nem sokkal a hallás elvesztését követően fülzúgás érzete jelentkezhet. A környezetünket éppen ezért a nap minden szakában hangokkal kell feldúsítani, de ezek kizárólag olyan hangok lehetnek, amelyek nincsenek a beteg ellenére. Ezeknek a hangoknak a kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint amennyire elsőnek tűnik. A legszerencsésebb, ha természetes hangokat válogatunk össze. Ez lehet vízcsobogás, ventilátor hangja, de jó minőségű hangfelvételek is, de állandóan bekapcsolva hagyhatjuk a rádiót vagy a tévét is, persze ezeknél is kitétel, hogy ne érezzük kényszernek, hangjukat ne tartsuk zavarónak. Az éjszakai hangdúsításon is lehet, hogy vannak, akik meglepődnek, de éppen az imént említettük a csend rossz tulajdonságát ezeknél a betegeknél. A fülzúgás miatti ébredés ugyanis sokkal gyakoribb csendes környezetben. Végül azt is érdemes megfogadni, hogy fokozatosan fel kell hagyni a füldugók használatával.

A zajtúlérzékenységről

A hiperakúzis, vagy zajtúlérzékenység a nevéből adódóan is a hangok iránti érzékenységet jelenti. Jó eséllyel a kérgi területek hiperaktivitására, valamint a hallórendszer hiperszenzitivitására vezethető vissza a kiváltó oka. Rendszerint kimutatható hallásvesztés nélkül jelentkezik.

A fülzúgáshoz gyakran társul zajtúlérzékenység, akár a fülzúgásos betegek 50-70%-át is érintheti.

A zajtúlérzékenységnek is vannak fokozatai, melyek a következők.

A misophonia alatt a páciens még nem különösebben érzékeny a hangokra, csak egyes hangokat nem kedvel. A phonophobia lényege, hogy ilyenkor meghatározott hangok hatására idegesség, félelemérzet is már kialakulhat. Végül az utolsó fokozat a zajtúlérzékenység. Ennél a stádiumnál már – a hang minőségétől függetlenül – minden, viszonylag halk hangra túlérzékenységgel reagál a beteg. Ezzel egyidőben az erősebb, de fájdalomküszöb alatti erősségű hangokra – az intenzitás és az idő függvényében – vegetatív tünetek (pl. izzadás, félelem, szapora pulzus) lépnek fel.

A hangok iránti fokozott érzékenység mechanizmusa nagyon hasonlít a kellemetlenné váló fülzúgás kialakulásához és rögzüléséhez. A hangoktól való félelem és menekülés ugyanúgy elszigetelheti az embert a társadalomtól, mint a fülzúgás.

A zajtúlérzékenység nem azonos a belső fül károsodása következtében fellépő fokozott hangosságérzettel. Az viszont igaz, hogy a fenti három állapot egymással keveredhet, és a tartósan fennálló, nem kezelt túlérzékenység túlhalláshoz vezethet.

Zajtúlérzékenység egyébként adódhat az arcideg bénulása esetén, de akár bizonyos hallásjavító műtét után is. Utóbbinál ugyanis a műtét kikapcsolja a dobüregi izmok által biztosított védekező mechanizmust. Ezek az esetek terápiás szempontjából teljesen más megközelítést igényelnek.

Zajtúlérzékenységnél a centrális hallórendszer érzéketlenítése válik indokolttá, amit zajgenerátor segítségével érhetünk el. A készüléket ilyenkor a következő formában érdemes alkalmazni.

A hangerőt lassan, fokozatosan kell beállítani a halktól kezdve. Napról napra növelni kell a készülékviselésre fordított időt. Javasolt pontos dokumentációt is vezetni a készülék viseléséről, illetve a fellépő panaszokról. Hangos környezetben – attól függően, hogy mekkora a tűrőképességünk – érdemes levenni a készüléket. Zajvédő eszköz alkalmazása csak valóban nagy zajfennállás esetén szükséges. Ha bármilyen okból csak egy készülék viselésére van lehetőség, akkor azt abba a fülbe kell helyezni, amely a szubjektív megítélés szerint érzékenyebb, illetve abba, amelyik a készüléket jobban tolerálja.

A verbális tréningről részletesen

A terápia nem lehet eredményes a beteggel való közvetlen konzultáció nélkül. Kizárólag a jó készülékbeállítás nem elegendő a beteg negatív reakcióinak, gyötrő félelmeinek megszüntetéséhez. A rendszeres, direkt, intenzív kommunikáció a következő információkkal ismerteti meg a beteget:

  • a hallás anatómiája és élettana,
  • a Jastreboff-féle modell,
  • a habituáció fogalma és működése, illetve a figyelem működése,
  • a zajgenerátor működési elve,
  • a félelmek, negatív gondolatok okainak, mechanizmusinak feltárása,
  • a stresszcsökkentés módszerei,
  • a gyógyuláshoz vezető lehetséges utak, azok időbeli lefutásának ismertetése.

Ha a beteg szakszerű tanácsadásban részesül, akkor elérhető a fülzúgáshoz társuló negatív gondolatok mérséklése. Emögött az húzódik meg, hogy egy ismert veszély vagy kellemetlenség kisebb fokú reakciót vált ki, mint egy ismeretlen.

A Hazell-féle tréningtaktika elemei is megszívlelendők, mely szerint:

  • Minden nap rövid ideig – eleinte elegendő csak másodpercekig – tudatosan figyeljen a fülzúgására vagy más kellemetlen hangra!
  • Mérsékelje a hatást hangdúsítással vagy készülékkel!
  • Ezt csak annyi ideig tegye, amíg nem válik Ön számára kellemetlenné!
  • A gyakorlat ideje alatt próbáljon meg pozitív gondolatokat társítani a fülzúgásához, vagy a kellemetlennek tartott küldő hangokhoz!
  • A periódusokat percről percre, lassanként hosszabbítsa! Ne feledje, ha sietteti a folyamatot, fennáll a visszaesés veszélye!
  • Végeredmény: a fülzúgás vagy a külső kellemetlen hang tudatossága csökken, megszűnik tehernek lenni a későbbikben.

Nem kerülhető meg a beteg folyamatos nyomon követése, gondozása, további tanácsokkal való ellátása. A TRT átlagosan másfél-két év alatt vezet tartós és jelentős eredményre. A szükséges kontrollok számát mindig a beteg állapota határozza meg.

3. Pszichoterápia

Már évekkel ezelőtt egyre világosabbá vált, hogy a fülzúgás kialakulásában és fennmaradásában a lelki tényezők nagyon is jelen vannak, ráadásul másodlagos tünetek formájában – amire már többször utaltunk – részévé is válnak a betegség folyamatának. Ennek következtében sok esetben elkerülhetetlenné válik a pszichoterápia bekapcsolása a kezelésbe.

A terápiás csapat legfőbb feladatai a következőkben foglalható össze:

  • megfelelő információátadás a beteg felé a fülzúgásról (kialakulás oka, a folyamat leírása, kimenetele, primer, szekunder tünetek, lehetséges gyógymódok, stb.)
  • adekvát szomatikus ellátás biztosítása,
  • szükséges esetben pszichofarmakológiai kezelésben részesítés,
  • TRT, azon belül zajgenerátor és más műszeres terápiák alkalmazása,
  • életvezetési tanácsadás nyújtása, a betegség gondozásának megtanítása, önsegítési lehetőségekről való tájékoztatás,
  • specifikus, egyénre szabott pszichoterápia,
  • betegkövetés.

A fentieket szem előtt tartva az egyénre szabott terápiás munkaterv keretében történik meg a beteg felvilágosítása, azaz a kognitív ismeretátadás a betegség lelki és kapcsolati jellegzetességeiről, a terápiás lehetőségekről. Nagy szerepe van a kellő mértékű érzelmi támogatásnak is. Szintén utalni kell a specifikus tréningek, önsegítő módszerek, testorientált, a testérzetekre fókuszáló terápiák megtanításának fontosságára, ilyen lehet például a relaxáció, a fókuszolás, az autogén tréning, stb. Csökkenteni kell a beteg szorongását, illetve a depresszió pszichikus tüneteit. Ehhez tünetcsökkentő, tünetoldó, tünetenyhítő vagy feltáró terápiás eszközök vehetők igénybe (pl. szimbólumterápia, hipnoterápia, stb.). A beteget tájékoztatni kell az önsegítő csoportokról, azok jelentőségéről, kezelést támogató funkciójáról, az oda való bekerülési lehetőségekről, stb.

Nem kérdés, hogy a teendők körét jelentősen befolyásolja a beteg állapota, egyéni toleranciája, tűrőképessége, a fülzúgás keletkezésének ideje, mértéke, a társult betegségek, tünetek, a beteg életkörülményei, és nem utolsósorban együttműködési készsége.

Az is jelentős befolyással van a pszichoterápiára, hogy a páciens a betegséggel való küzdelmének melyik lélektani szakaszában érkezik a szakorvoshoz. A pszichés támogatás az első szakaszban bír a legnagyobb jelentőséggel, a második fázisban a küzdelmi módok szisztematikus tanításának és a megerősítésnek van kiemelt szerepe, míg a harmadik stádiumban már inkább a krónikus fülzúgás következtében kialakult másodlagos tünetekre (pl. alvászavar, koncentrációhiány, depresszió) irányuló munka ígér hatékonyságot.

Az első találkozás alkalmával kezdetét fogja venni egy olyan terápiás kapcsolat, amely a bizalmon alapul, biztonságot nyújt és segít a betegnek, hogy ő is aktívan be tudjon kapcsolódni a terápiába, függetlenül a konkrét terápiás módszertől.

Az első alkalmon szóba kerülő kérdések és együttgondolkodás is ezt a folyamatot alapozza meg. Ezeken az első alkalmakon a legkülönbözőbb kérdések merülhetnek fel, ezek közé tartozik például, hogy a beteg milyen célokkal akarja kezdetét venni a terápiának, hogyan bírja a stresszt, milyen kihívásokkal küzd az életében, hogyan képes megküzdeni ezekkel. Szóba kerülhet, hogy hogyan éli meg a tüneteit, hogy fogadta a panaszát a környezete, családtagok, barátok, munkatársak, tudott-e esetleg valami pozitívumot találni a fülzúgás megjelenésében, a sort hosszan lehetne folytatni, most csak néhány példát kívántunk megmutatni.

A pszichoterápiák tehát lelki, viselkedési és alkalmazkodást segítő gyógymódokat takarnak, melyek célkitűzésük szerint kétfélék lehetnek:

  • a tünet elfedésében, kikapcsolási képességében, a szubjektív hangérzékenység csökkentésében segítő eljárások,
  • a tünet szubjektív elviselési képességét is növelő, a pszichológiai tényezők megismerésében és a magatartás jelentős mértékű megváltoztatásában segítő, úgynevezett feltáró eljárások.

További hasznos tanácsok, tudnivalók

A fülzúgásban szenvedő betegeknél értelemszerűen kerülni kell minden olyan tevékenységet, ami a fülzúgást fokozhatja. Az étkezést illetően fontos megjegyezni, hogy ne fogyasszunk koffeintartalmú italokat, tehát a kávé, a tea, a kóla és az energiaitalokat el kell kerülni. A szakorvos az anamnézis felvételénél ki fog térni a gyógyszerszedési szokásainkra, és a fülzúgást előidéző gyógyszerek helyett mást fog ajánlani. Ne tartózkodjunk sosem csendben, éjszaka is szóljon valami kellemes háttérhang, ami lehet zene vagy természetközeli hangok.

Tartsuk karban egészségünket, mozogjunk, sportoljunk rendszeresen, ne dohányozzunk és étkezzünk egészségesen, hogy megelőzhessük a fülzúgás egyik kiváltó okának számító keringési betegségeket.
Hívás