Előfordulása, okai
Az inzulinrezisztencia inkább a nők körében jellemző, mint a férfiaknál. Meglehetősen gyakori betegségről van szó, előfordulása kissé meg is haladja a cukorbetegségét. Nagyon sok eset marad rejtve, mivel a vércukorszint-vizsgálatok jelentős része nem terjed ki az inzulinszint mérésére, és cukorterheléses vizsgálattal sem mérik annak alakulását. Ez oda vezet, hogy a betegek többségénél csak akkor diagnosztizálják az inzulinrezisztenciát, amikor már a jellegzetes tünetek is megfigyelhetők.
A rizikófaktorok között nagyon sok tényezőt találunk. Elsőként érdemes említeni a genetikai hajlam jelentőségét, ugyanis a családon belüli 2-es típusú cukorbetegség jelenléte egyértelműen kockázatnövelő. Szintén veszélyt jelent az inzulinrezisztencia szempontjából a mozgásszegény életmód, az elhízás, a pajzsmirigy alulműködése, az emésztőszervi zavarok, a tejcukor- és gluténérzékenység, a helytelen táplálkozás, a stressz, de még a D-vitamin hiánya is.
A betegség közvetlen kiváltó oka, hogy a sejteken lévő inzulinreceptorok nem fejlődnek ki megfelelően, így a működésük sem lesz ideális, nem lesznek képesek arra, hogy a sejtek megfelelő mennyiségű cukorhoz jussanak.
Tünetek
A legtöbb esetben a tünetek olyanok, amelyek mögött más betegségeket feltételeznek a szakorvosok, végül így derül fény az inzulinrezisztenciára. Nőknél a leggyakoribb panaszok közé tartozik többek között a menstruációs zavar, a túlsúly és a meddőség is. Meg kell még említeni ezen kívül fáradtságot, a depressziót, a rossz közérzetet, a hajhullást és az erős szőrnövekedést.
Ha az inzulenrezisztencia megjelenése után nem történik életmódváltás, néhány év múlva nagy valószínűséggel ki fog alakulni a 2-es típusú cukorbetegség. A problémát tovább fokozza, hogy a vérben túlzott mértékben megjelenő inzulin stresszválaszt is ki fog váltani a szervezetből.
Diagnózisa
A pontos diagnózis felállításához cukorterheléses vérvételi vizsgálatra van szükség. Ennek lényege, hogy a vércukorszinten kívül mérik a vérinzulinszintet és az inzulinelválasztás mértékét is. A viszonyítási alap mindig a vér éhgyomri cukor- és inzulinszintje. Ennek megállapítását követően a beteggel szőlőcukor tartalmú vizet itatnak és bizonyos időközönként ismételten mérik a vércukorszintet és az inzulinszintet. Az így született értékekből egy úgynevezett HOMA-index segítségével lehet meghatározni, hogy fennáll-e a páciensnél az inzulinrezisztencia, legalábbis ez minősül a betegség elsődleges mutatójának. Ha az index értéke a 2-t meghaladja, akkor még csak hajlamról, ha a 4-et, akkor már inzulinrezisztenciáról beszélünk.
Kezelése
Ha a betegséget időben felfedezik és a megfelelő kezelési módot minél előbb alkalmazzák, nagyon jó eredményeket lehet elérni. A hatékony kezelés alapja az életmódváltás, melynek lényege, hogy el kell kezdeni beépíteni a beteg hétköznapjaiba a rendszeres mozgást és ki kell alakítani egy optimális étrendet is. Ez a két tényező ugyanis döntő jelentőséggel bír a jól működő szénhidrát-anyagcsere létrejöttéhez. Az étrend kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy amennyire csak lehet, minimalizálni kell a cukorfogyasztást, valamint a fehér lisztből készült ételeket. Érdemes naponta többször, de kevesebb mennyiségű élelmiszert magunkhoz venni. Szintén hasznos tanács az is, hogy próbáljunk meg olyan étrendet kialakítani, ami hasonló a cukorbetegek étrendjéhez. Ha mindezek ellenére nem sikerül beállítani a megfelelő inzulinszintet, akkor erre lehetőség van gyógyszeres készítmények alkalmazásával is. Fontos felhívni rá a figyelmet, hogy érdemi, tartós javulást csak az imént leírtak hosszú távú betartása eredményezhet.
Ha a fentieket sikerül megvalósítanunk, a gyógyulásra nagyon jó esélyünk van, azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy az inzulinrezisztenciára való hajlam továbbra is megmarad.
A betegség megelőzéséhez szintén az életmódváltásnál említett szabályok vezethetnek eredményre. Akiknél a családban már korábban is megjelent a 2-es típusú cukorbetegség vagy az inzulinrezisztencia, már gyermekkortól érdemes olyan étrendet és mozgáskultúrát kialakítani, amivel elkerülhetjük a probléma megjelenését. Amennyire lehetőségünk van rá, igyekezzünk kizárni a stresszt, illetve fejlesszük stressztűrő képességünket. Ez leginkább amiatt fontos, mert a feszült állapot, a gyakori idegeskedés, a stresszhormonok jelenléte, túlzott jelenléte növelheti a betegség kialakulásának esélyét.
