A csomagot fokozottan ajánljuk a fertőzésen átesett személyeknek.
A COVID-19 betegséggel összefüggésben számos keringési, légzőrendszeri, központi idegrendszeri és véralvadással kapcsolatos szövődmény ismert.

A koronavírus-fertőzés szövődményeként kialakuló szívizomgyulladás egészen enyhe, tünetmentes lefolyású is lehet, azonban szívritmuszavarral vagy súlyos esetben hirtelen szívleállással is járhat. A kardiológiai szövődmények előzetes figyelmeztető tünetek nélkül is jelentkezhetnek.
A fertőzés lehetséges következménye a véralvadási zavar. Ez megnyilvánulhat egyfelől fokozott vérrög-képződésben (mikrotromboembólia), mely az erek és kapillárisok elzáródását okozhatja, vagy fokozott vérzési hajlamban is. Ez a jelenség állhat a COVID-19 fertőzötteknél gyakran tapasztalható szervi károsodások (máj, vese, bélrendszer stb.) mögött is.
A POST-COVID vizsgálat célja, hogy a lezajlott koronavírus-fertőzés után képet kapjunk a szervezetünkben uralkodó gyulladásos állapotokról, a szívizom érintettségéről, valamint az esetlegesen kialakult véralvadási zavarokról.
Kiknek javasoljuk a vizsgálatot?
Azok számára javasoljuk a vizsgálatot, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen. Mivel a vírus a tünetmentes fertőzötteknél szintén nagy arányban okozhat szövődményeket, így számukra is fontos lehet a vizsgálat.
Sportolók esetében különösen ajánlott a vizsgálat elvégzése, mert a tünetmentes szívizom-gyulladás edzés hatására súlyos tünetekkel járó, akár igen rossz prognózisú szívizom károsodáshoz vezethet.
A szövődmények kizárására, korai felderítésére és a covid fertőzés után a sportolás biztonságos megkezdése előtt ajánljuk szűrővizsgálatainkat a fertőzés lezajlása után 4-6 héttel.
Post Covid-19 szűrőcsomag
Felnőtt Alap szűrőcsomag tartalma
- Komplett kardiológiai vizsgálat
- Fizikális vizsgálat : hőmérséklet, vérnyomás, pulzus, perifériás ödéma,oxigén szaturáció mérése.
- 12 elvezetéses nyugalmi EKG
- Szív ultrahang
- LDCT (alacsony sugár dózisú mellkas CT.) (partnerintézményben)
- Laboratóriumi vizsgálat ( troponin, vérkép, ionok, albumin, protein, CRP, vese és májfunkció, vizelet )
A felnőtt alap csomag ára: 120.000 Ft.
Felnőtt Komplex szűrőcsomag tartalma
- Komplett kardiológiai szakorvosi vizsgálat
- Fizikális vizsgálat : hőmérséklet, vérnyomás, pulzus, perifériás ödéma,oxigén szaturáció mérése.
- 12 elvezetéses nyugalmi EKG
- Szív ultrahang
- terheléses EKG
- LDCT (alacsony sugár dózisú mellkas CT.) (partnerintézményben)
- Komplett pulmonológiai szakorvosi vizsgálat + spirometria (légzés funkciós vizsgálat)
- Laboratóriumi vizsgálat ( troponin, NTproBNP, D-dimer, vérkép, ionok, albumin, protein, CRP, vese és májfunkció, vizelet + vénás mennyiségi antitest teszt)
A felnőtt komplex csomag ára: 160.000 Ft.