1948-ban születtem Budapesten. Egyetemi tanulmányaimat Summa cum Laude minősítéssel 1972-ben fejeztem be, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Szakorvosi gyakorlatot ugyanezen egyetem Neurológiai Klinikáján kezdtem el, Horányi professzor professzorsága idején, szakvizsgát neurológiából 1976-ban tettem, psychiátriából 1978-ban. 1979 januárjától egy negyedévi időtartamig a Róbert Kórház I. Psychiátriai Osztályán dolgoztam, onnan pedig a Korvin Ottó Kórház Neurológiai Osztályára kerültem át, illetve további négy év után ugyanezen Kórház Functionális Idegosztályára, pontosan 1983 márciusától.
Szakmai érdeklődésem ugyanis a neurotikus betegek, illetve kis idő múlva az alkoholbetegek és egyéb függőségek problematikája felé fordult, és ebben elmélyedve, némi jártasságot szereztem ezen területek diagnosztikai és therápiás oldalait illetően. További négy év után meghívtak a Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai Osztályára, osztályvezető főorvosnak, és itt dolgoztam 2012 novemberéig. Ezen az osztályon évente több, mint 1600 alkohol- és drogfüggő beteget kezeltünk, és több, mint 3000 ambuláns orvos-beteg találkozás történt évente. 1995 augusztusáig működött és 2000 decemberétől ismét itt működőtt a főváros – sokáig egyetlen, de 1995 után kettő közül az egyik Detoxikálója, amelyet szintén én vezettem. Ez a részleg évente 3-4000 heveny (alkohol)mérgezett beteget kezelt. (Azóta megszüntették) 2013 02 01-től a Merényi Gusztáv Kórház akkor szervezett Pszichiátriai- és Addiktológiai Centrumában az addiktológiai profil részlegein dolgozom részmunkaidőben, 6 órában, mind a mai napig. Az Emberbarát Alapítvány Addiktológiai Rehabilitációs Intézetében, mai napig, másodállásban, megszakítás nélkül, 1990-től. 2012-től a Szent Kristóf, ill. 2013-tól a HTMC kerületi szakrendelőkben is dolgozom, heti 5 órában.
1992-ben, vizsga letétele nélkül, Addiktológiai szakképesítést nyertem. 1973-tól néhány közleményem jelent meg neuro-pathomorphologiai, klinikai neurologiai (Parkinsonismus és cerebrovascularis betegségek), és neurofarmakológiai tárgykörben. Néhány közleményem megjelent tudományos folyóiratokban az alkohol- és drogproblémáról. Addiktológiai tárgyú cikkeket a Psychiátria Hungaricában, (ezen lapnál lektorálásra is több alkalommal felkértek,) szakmai lapokban, mint az Alkohológia, Neuropsychopharmacologia Hungarica, Hippocrates, Medicus Anonymus, Praxis, Háziorvosi Továbbképző Szemle, Családorvosi Fórum, közöltem. 2013 óta is évente jelenik meg közleményem ezekben a lapokban. Fejezetet írtam A „Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetről” c. kötetben, (Az Ifjúsági- és Sportminisztérium szakmai kiadványsorozata: ISMertető,) kétszer is közöltem cikket a Belügyi Szemlében, továbbá a Fundamentum c. folyóiratban, valamint a Beszélőben. Számos előadást tartottam, nem csak szorosan vett szakmai közönség előtt, hanem más orvosi szakmák képviselői, de sok alkalommal művelt laikusok, érdeklődők számára, pl. ügyvédeknek a Lion’s Klub felkérésére, s.i.t.
1991 óta minden évben előadást tartottam az MPT évi kongresszusán, és az eddigi hat alkalommal megtartott, Magyar Addiktológiai Társaság kongresszusán. 1999 óta minden évben szekcióvezetésre is felkértek, a szekciók egyikében. Felkértek addiktológiai blokk szervezésére egy alkalommal a Háziorvosok Országos Kongresszusán. Több cikket jelentettem meg nem-professzionális olvasóközönság számára, napilapokban is, mint a Népszabadság, Népszava. Számos interjut adtam, nem csupán lapok, hanem TV-műsorok számára is. Vita- illetve kongresszusképes vagyok angol, olasz és eszperantó nyelven, de megértetem magam orosz, és ha nagyon muszáj, német nyelven.